Belföld
Kolozsvár, 2018. február 2.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje (b), valamint Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Erdélyben, a kolozsvári Bánffy-palota dísztermében tartott politikai fórumon 2018. február 2-án.
MTI Fotó: Biró István

Leírták, hogyan váltható le Orbán

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 02. 09. 08:43

„Aki a szövetségesével harcol, az önmagával harcol, aki a szövetségesét győzi le, önmagát győzi le”

Alig több mint két hónap múlva Magyarország választ. A demokratikus ellenzék készen áll, hogy leváltsa Orbán Viktort; készen áll arra, hogy véget vessen a Fidesz által létrehozott, elviselhetetlen rendszernek.

Így kezdődik a Népszavában az Orbán leváltható című írás, amit közösen jegyez Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és  Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Szerintük az elmúlt két hónapban nagy utat tettek meg a kormányváltás felé, hiszen december elején még nem volt se megállapodás, se közös miniszterelnök-jelölt, nem voltak közös egyéni jelöltek.

Mint írják, nem volt könnyű dolguk, a demokratikus ellenzék pártjai sok kérdésben teljesen eltérően gondolkodnak, de tudták, sokkal több bennük a közös, mint a különböző. Ezeket a közös pontokat keresték és találták meg.

A Változás Szövetsége létrejött. Az MSZP és a Párbeszéd úgy döntött, közös listán indul az április 8-i választáson. A Változás Szövetségét egy olyan közös miniszterelnök-jelölt vezeti, akinek a személye ellen azok a pártok sem emeltek kifogást, amelyek nem szorosabb szövetségben képzelik el a kormányváltást.

Szerintük a DK-val kötött koordinációs megállapodás alapján már nincs olyan körzet, ahol a Fidesznek ne lenne esélyes ellenzéki kihívója. Egy-egy választókerületben még lehetnek viták, de abban biztosak, hogy a Fidesz nem kap ezüsttálcán ajándékba egyéni képviselői mandátumokat.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség vezetői örülnének, ha a DK és az Együtt is  csatlakozna a közöslista-állításhoz; de elfogadják azt is, ha nem. Látják azt is, hogy a választás közeledtével az LMP és a Momentum is nyitottabb a koordinációra az egyéni körzetekben, az utolsó pillanatig várják őket is.

A választás napjáig bízunk abban, hogy tudunk egymással koordinálni, és meg tudunk állapodni a visszalépésekről. Reményre ad okot, hogy a kormányváltó szándék mindannyiunkban erősebb, mint a nézetkülönbségeink hangoztatásának igénye.

Ők biztosra veszik, hogy a magyarok többsége változást akar. Választóik az ellenzék összefogásában bíznak, mert csak így váltható le Orbán Viktor és rendszere, ami fontosabb, mint a politikai részérdekek képviselete.

 

Budapest, 2017. június 27.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Lejött a történelmi magasságból a Fidesz
A kormánypárt veszített népszerűségéből, az ellenzék erősödött januárban.

Csak az összefogás

A kormányváltásért lehet különböző módon, különböző eszközökkel küzdeni, de a legfontosabb, hogy a kormány ellen és ne egymással harcoljanak.

Aki a szövetségesével harcol, az önmagával harcol, aki a szövetségesét győzi le, önmagát győzi le. Itt az idő, hogy felismerjük, ki az igazi ellenfél. Itt az idő, hogy az energiáinkat, az erőforrásainkat egy valóban létező frontra összpontosítsuk: itt az idő, hogy Orbán és a Fidesz ellen induljunk meg!

A Változás Szövetsége annál erősebb, minél többen vesznek részt benne. Azért tartják fontosnak, hogy az együttműködéshez a Liberálisok is csatlakozzanak, mert így a baloldali, a szociáldemokrata és liberális választókat is képviselhetik. Azt is hangsúlyozzák, hogy a legerősebbek akkor lehetnek, ha közösen képviselhetik a zöldpolitikát, a generációs politikát is.

Szerintük a demokratikus ellenzék sokféle, de ez érték, hiszen a néppártiság lényege, hogy a Változás Szövetségében mind többen találjanak válaszokat  kérdéseikre. A két politikus úgy látja, nemcsak sokfélék, de sokan is vannak, és mindannyian változtatni akarnak április 8-án Magyarország sorsán. Ők készen állnak.

 

Kiemelt kép: MTI / Biró István

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Antifascist activists protect themselves from water cannon used by police officers during a rally against an election campaign meeting organized by far-right movement CasaPound on February 22, 2018 in Turin.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.