Belföld

Lopott autóval, droggal, jogsi nélkül – videó

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 02. 08. 08:04

Igazoltatáskor buktak le a Szűz utcában.

A rendőrök kedden fényes nappal a VIII. kerületi Szűz utcában igazoltattak egy sofőrt és két utasát. Egyikük, a 31 éves J. Attila próbált menekülni, de pár méter után utolérték a budapesti férfit és visszakísérték az autóhoz.

A járőrök megállapították, hogy a sofőrnek nincs vezetői engedélye, az autót az V. kerületi rendőrkapitányság körözte, mert két héttel korábban ellopták a Belvárosból.

A rendőrök az egyik utas, egy 44 éves budapesti nő táskájában és az autóban két, fóliába csomagolt, összesen 0,8 gramm kábítószergyanús port találtak. J. Attila beismerte, hogy az autóban talált fólia a zsebéből esett ki. Ellene és a nő ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak nyomozást.

Az V. kerületi nyomozók az autólopásról készült kamerafelvételek alapján megállapították, hogy a bűncselekményt J. Attila és a sofőr, a 26 éves M. Zsolt követte el, ezért ellenük lopás bűntett miatt eljárást indítottak.

A józsefvárosi és a belvárosi rendőrök J. Attila lakásán tartott házkutatáskor – gépkocsi feltöréshez használt – szerszámokat, más személyek nevére kiállított személyes okmányokat, bankkártyákat foglaltak le. A belvárosi nyomozók a két férfit őrizetbe vették, előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az V. kerületi rendőrök a lefoglalt autót még aznap este visszaadták a tulajdonosának.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. február 7.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 2B terminálja, ahol „bud:terminal 2b” feliratot helyeztek el. A Budapest Airport megújult arculatának megfelelõ jelzések nemzetközileg is könnyen értelmezhetõek, mert a magyar fõváros repülõterének IATA (International Air Transport Association, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) kódja: BUD. Ez a hárombetûs reptéri kód szerepel a feladott poggyászok címkéjén, a repülõjegyen és a beszállókártyán is.
MTI Fotó: Földi Imre
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.