Belföld

Emberölés Dövényben – fotók, videó 

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 02. 08. 05:46

Négy ember őrizetben. Hármat emberöléssel, a negyediket bűnpártolással gyanúsítják.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 40 éves dövényi férfi, 35 éves élettársa, illetve egy 29 éves putnoki férfi ellen. Egy 39 éves putnoki nőt bűnpártolással gyanúsítanak.

A kazincbarcikai kapitányságon a sértett hozzátartozója hétfőn tett feljelentést, mert megölték élettársát.

Vasárnap este egy dövényi vendéglátóhelyen vitázott a sértett a két férfi gyanúsítottal. Ezt követően látszólag kibékültek, a három férfi, az egyik elkövető élettársa és a sértett élettársa autóba ültek. Elindultak egy közeli településre, de az úton a férfiak többször megszúrták az áldozatot, élettársát életveszélyesen megfenyegették, elrejtették a holttestet.

 

 

A rendőrségre érkezett bejelentés után a rendőrök azonnal elfogták a két férfit és az egyik nőt.

Negyedik társukat – aki a nyomok eltüntetésében működött közre –, szerdán fogták el és vették bűnügyi őrizetbe a nyomozók.

 

 

 

 

 

Az emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a rendőrség valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozza. (police.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Felcsút, 2018. augusztus 14.
A fehérvári Kovács István (b) és Anders Christiansen, a svéd Malmö játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének 3. fordulójában játszott Vidi FC - Malmö visszavágó mérkõzésen a felcsúti Pancho Arénában 2018. augusztus 14-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.