Belföld

„Az ELIOS mindig szabályosan járt el” – reagált Tiborcz István volt cége az OLAF jelentésre

A 24.hu megszerezte az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentését Tiborcz István volt cégének, az Eliosnak a csalásgyanús ügyleteiről. Ahogy írtuk, maga az OLAF jelzi, hogy a szervezett bűnözés feltételinek is megfelelhet a feltárt szisztéma.

Az Elios közleményben reagált cikkünkre, szerintük a „felfokozott érdeklődés politikai indíttatású” és „bizonyos érdekkörök politikai ambícióit hivatottak elősegíteni.”

Mint írják,

A jelenlegi vezetés ismeretei szerint az ELIOS Innovatív Zrt. működését és tulajdonosi összetételét illető médiaérdeklődés a 2014-es országgyűlési választásokat megelőzően is hasonló szintet ért el, mint amit jelenleg tapasztalunk. A megkeresésekre adott válaszokat (szakmai, műszaki és jogi szempontból is) figyelmen kívül hagyva jelentek meg cikkek, riportok a sajtóban, így nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy ez a felfokozott érdeklődés politikai indíttatású, és bizonyos érdekkörök politikai ambícióit hivatottak elősegíteni.

Ebből kifolyólag, egészen eddig a pillanatig nem kívántunk reagálni semmilyen, a társaságunkhoz kapcsolódó médiamegjelenésre.

Hozzáteszik,

az ELIOS Innovatív Zrt. működése során, ideértve a közbeszerzéseket is, mindig szabályosan, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek mindenben eleget téve járt el.

tiborcz-istvan(960x640).jpg (Array)
Politikai atombomba - ellenzéki reakciók a nyilvánosság elé tárt, Orbánnak kínos Olaf-jelentésre
A közpénzből működő állami hírügynökség megint csak viszonylag passzívnak mutatkozik.

Megjegyzik, hogy a társaságuk által elvégzett közvilágítás-korszerűsítési projektek az elérhető legmagasabb szakmai színvonalon, a magyar és nemzetközi szabványelőírásoknak tökéletesen eleget téve valósultak meg.

Írnak arról is, milyen megbízható a cégük:

Az elmúlt 9 évben a cégünk által felszerelt lámpatestek meghibásodási aránya nagyjából 1 ezrelék, és természetesen a garanciális kötelezettségeinknek szükség szerint mindig eleget tettünk. Fentiek eredményeképpen a megbízó önkormányzatok minden esetben jelentős – éves szinten több 10 milliós – energia- és költségmegtakarítást értek el, ezzel hozzájárulva az Európai Unió klímavédelmi törekvéseinek megvalósulásához. Bizonyítéka ennek, hogy az Európai Bizottság hivatalos kiadványa az első közvilágítási projektünket mintaprojektnek nyilvánította, és költségtakarékossági és klímavédelmi szempontból is követendő példaként mutatta be. Minden egyes projektet műszaki átadás-átvétel keretében adtunk át megbízóinknak, melynek részét képezte a hivatalos fénymérés is – az ELIOS projektjein az úttesten mért közvilágítási szint a szabványoknak, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelő mértékű. Az esetek több mint harmadát tekintve pedig a szabvány mértékét jelentősen meghaladó eredményt mutattak.

Az ELIOS Innovatív Zrt. minden megbízása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően, magas szakmai színvonalon teljesített. A társaságot érintő bármilyen hivatalos megkeresés, vizsgálat során a hatóságokkal maximálisan együttműködtünk, a vizsgálatok lefolytatását elősegítettük. Az esetleges további hivatalos eljárások során is maximálisan rendelkezésre állunk, azonban a politikai indíttatású megkereséseket, sajtóhíreket a fentieken túlmenően nem kívánjuk kommentálni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik