Belföld

Kocsiba rángatta volt nejét, aztán bevasvillázta az új élettárs szélvédőjét

Vásárosdombón történnek ily regényes dolgok.

Személyi szabadság megsértése bűntett, rongálás vétség, és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság négy vásárosdombói férfi ellen.

Elvileg úgy volt, hogy egy 44 éves férfi 2017. június 6-án 5 óra körül megjelent Kaposszekcsőn, ahol a buszmegállóban várakozó volt feleségét akarata ellenére a kocsiba rángatta, majd az asszonyt vásárosdombói otthonába fuvarozta. Btk-ba ütköző tettében segítette őt két társa, egyikük 41, másikuk 31 éves úr.

Az első kézből értesülő police.hu cikke szerint az erőszaktól nem mentes attak során könnyű sérüléseket szenvedő nő kihasználva elrablói óvatlanságát, telefonon kért segítséget élettársától, aki értesítette a rendőrséget, majd meggondolatlanul elindult Vásárosdombóra.

A volt férj házához érkező élettársat az a kép fogadta, hogy párja épp az ablakon keresztül próbál kimenekülni, ám a távozást ellenző bentiek visszarángatják. Mi több, amikor a volt férj és 19 éves fia megpillantották az élettárs kocsiját az udvaron, otthonukat elhagyva egyikőjük egy vasvilla nyelével, másikuk pedig egy vascsővel ütötte az autót.

A személygépjármű szélvédője berepedt, a visszapillantó tükre letört, a hívatlan vendég a volán mögött az üvegszilánkoktól könnyű sérüléseket szenvedett.

Ekkor érkeztek a rendőrök, kik is elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

Örömhír a szilárd közrend törvénytisztelő barátainak, hogy a nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik