Belföld választás 2018

Az Együtt visszalépteti két jelöltjét a szocik javára

24.hu
24.hu

2018. 01. 28. 09:36

Vidorak a szegedi és miskolci balosok.
Korábban a témában:

Az Együtt visszalépteti két országgyűlési képviselőjelöltjét 2014-ben győztes szocialista jelöltek javára: Szegeden Szabó Sándort (Csongrád megye 1.), Miskolcon Varga Lászlót (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2.) támogatja a párt.

Az Együtt még hétfőn azt jelentette be, hogy visszalépteti egyéni képviselőjelöltjeit az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára. Ezt megelőzően Pécsett Mellár Tamás, független jelölt mögé állt a párt.

Az indoklás szerint „az együttműködésről és a koordinációról szóló beszédet immár tetteknek kell követniük, ebben kíván a párt másoknak példát mutatni… csak az számít, hogy ki helyben a legalkalmasabb, és ki mögött áll megfelelő teljesítmény és hitelesség. Éppen ezért az Együtt folytatni kívánja az egyoldalú visszaléptetések gyakorlatát a megoldáskeresés érdekében.”

Az Együtt „minden demokrata párt figyelmébe ajánlja a már 2014-ben is győztes Szabó Szabolcs csepel-soroksári egyéni képviselőt, valamint Berkecz Balázs (Pécs), Baranyi Krisztina (Ferencváros-Józsefváros), Vajda Zoltán (Mátyásföld-Zugló), Lövei Csaba (Nyíregyháza), Bod Tamás (Orosháza), Molnár Tibor (Tapolca-Sümeg-Ajka), Kerepesi Tibor (Kaposvár), Vargha Nóra (Dunakeszi) és Juhász Péter (Belváros) képviselőjelöltjeit”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyomaendrőd, 2013. május 22.
Egy utas gyorsvonati pótjegyet vásárol a gyomaendrődi vasútállomáson 2013. május 22-én. A MÁV május közepétől gyorsvonati felárat vezetett be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.