Csütörtökön lefoglalták a rendőrök Rékasi Károly és Détár Enikő fiának számítógépét. Rékasi Zsigmond a merce.hu-nak elmondta, nyílt megfélemlítésnek tartja a rendőrség csütörtök reggeli intézkedését.
A Renegátlástalanok elnevezésű csoportot szervező Rékasi felszólalt a múlt pénteki diáktüntetésen, és részt vett az azt követő spontán vonuláson is. A lapnak azt nyilatkozta, a konkrét ügy, amelyben gyanúsítják, nem ehhez az eseményhez kapcsolódik, de szerinte politikai okai vannak a rendőrség lépéseinek.
A rendőrök a házkutatás során találtak egy piktogramot a fiú szobájának ajtaján, de állítólag ez nem azonos a határozatban szereplő rongálásokkal.
A határozatban azt írják, 135 277 forintos kár keletkezett, ami nem esik bűncselekmény kategóriába, csak szabálysértésnek számít.
Rékasi furcsállja, hogy festékszórózással gyanúsítják, de a számítógépét viszik el.
Szerinte a 19-i diáktüntetésen tett megnyilvánulásai miatt történik most mindez.
Állítja, nem tudja, ki graffitizte össze a budakeszi épületek falait, de ha tudná sem buktatná le őt.
A Magyar Nemzet is megszólaltatta Rékasi Zsigmondot, nekik még annyit mondott, hogy
az intézkedés is azt mutatja, hogy a hatalom a választásokhoz közeledve félni kezdett a többezres diáktüntetés miatt. Azonban ez csak megerősíti a fiatal közösségüket, pénteken ezért akciót szerveznek a Pesti Srácok szerkesztőségénél – amely látványosan támadta a tüntető diákokat –, valamint február 9-én újabb tüntetést szerveznek a fővárosban.
(Fotó: 24.hu/Berecz Valter)