Belföld

El akarta nyaralni anyja temetésre félretett pénzét

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2018. 01. 26. 08:58

Bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy 45 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki megverte anyját, hogy pénzt szerezzen tőle. A támadó jelenleg előzetes letartóztatásban van, és ha az ügyészségen múlik, tettéért letöltendőt kap.

Az érintettek közös háztartásban éltek egy Nógrád megyei településen. A vádlott italozott, emiatt évek óta feszült volt a viszony közöttük, és gyakran veszekedések amiatt, hogy a férfi kért pénzt édesanyjától, hogy szeszre költse.

Részeg volt 2017 augusztusában, egyik délután is, amikor ingerülten követelte a 79 éves asszonytól a temetésre félretett, takarékbetétkönyvben elhelyezett pénzét, hogy elutazzon belőle külföldre nyaralni. Az idős nő nem akarta, de nem is tudott volna fizetni, ugyanis a takarékbetétkönyvet a lányánál tartotta, és ezt el is mondta a fiának. A férfi ekkor szidni kezdte szülőjét,  kidobta a gyógyszereit, összetörte a vérnyomásmérőjét, és miközben követelőzött, egy partvissal kétszer fejen ütötte anyját, méghozzá olyan erővel, hogy eltört a partvis nyele. Ezután azzal fenyegette meg rémült nőt, hogy agyonveri, kivégzi, ha nem adja oda a pénzét.

Az asszony sírva fakadt, ekkor gyermeke abbahagyta a bántalmazását. Ezután kimenekült a lakásból és segítséget kért a szomszédoktól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Ma kiderül, mennyire erős a Fidesz

Kommentek

Happy children girl and boy brother and sister eating strawberries with milk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.