Belföld

A Tv2 volt meteorológusa lett a biciklisszervezet elnöke, a régi vezetés kilépett

Németh Lajos lett a Kerékpáros Magyarország Szövetség új elnöke. A Tv2 korábbi arcát és főmeteorológusát a szervezet decemberi rendkívüli közgyűlésén választották meg a küldöttek.

A tisztújítás után a KMSZ-nek egyetlen alelnöke maradt Németh Zsolt személyében. A szervezet két korábbi vezetője, a volt elnök és a másik alelnök a belső viták miatt lemondott, és kilépett a szervezetből. A KMSZ-ben alig 10 hónapja tartották az előző elnökválasztást.

A rendkívüli küldött közgyűlésen olyan határozatok kerültek elfogadásra, melyekkel messzemenően nem értettem egyet és a pályázatokkal kapcsolatos további szakmai szerepvállalásom okafogyottá vált

– magyarázta a KMSZ Facebook-oldalán távozásának okait a Harangvölgyi András, a korábbi alelnök hozzátéve:

Rendkívül szomorúsággal tölt el, hogy 7 év után most kényszerülök erre a lépésre, de szakmai és emberi önbecsülésem nem engedi, hogy a továbbiakban a KMSZ jelen összetételű elnökségében részt vegyek.

A Facebook-oldalon a Németh Lajost mint új elnököt bemutató poszthoz fűzött kommentekben azt is szóvá tették, hogy a tisztújítást nem az alapszabály legtisztább alkalmazásával vezényelték le. Az egyik korábbi tag a 24.hu-nak arról írt, hogy a rendkívüli közgyűlés előkészítése során számos ponton nem tartották be az alapszabályi előírásokat, és olyan módszerrel állították össze a választásra delegált küldötteket, amellyel befolyásolhatták a végeredményt. A jogi reklamációkat nem fogadta megértés az új vezetés részéről.

A szövetségben azt követően erősödtek fel a belső ellentétek, hogy a KMSZ-t kormányzati szinten kiválasztották több jelentős uniós pályázat megvalósítására.

Egy kormányhatározat jelölte ki például a szervezetet egy több mint 2 milliárd forintos kerékpáros turisztikai fejlesztés megvalósítójának. A projektben több kerékpáros túraközpontot, bringaparkot, „bringázz és strandolj” pontot és infopontot létesítenek a Balatonon. Hirtelen annyi lett a tennivaló, hogy a vezetés létszámát is kibővítették néhány fővel.

A szövetség már tavaly, a régi elnökség alatt célul tűzte ki, hogy minél szorosabb együttműködést alakítsanak ki a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztályával.

A Magyar Kerékpárosklubhoz képest kevéssé ismert szervezet több mint 10 éve jött létre. Az alapítók éppen a Kerékpárosklubot hagyták ott, amikor kiderült, hogy az azóta már elhunyt László Jánost és az általa képviselt irányvonalat nem tudják leszavaztatni.

Kiemelt kép: MTI/Manek Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik