Belföld

Menekültek lakáshoz jutását is támogatja a kormány, de nem dicsekszik vele

Eltitkolták, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára

írja a Magyar Nemzet. Menekültügyben nem ez az egyetlen dolog, amiről kiderült a napokban, hogy titkolózik róla a kormány. Altusz Kristóf helyettes államtitkár egy máltai lapnak bökte ki, hogy 2017-ben közel 1300 menekültet fogadott be Magyarország, csak „a kormány nem veri ezt nagydobra.”

Hollik Istvánnak senki nem szólt, hogy már a Fidesz is „,migránsokat telepít" az országba
Repedések keletkeztek 1291 menekültstátusz megadása miatt a fideszes kommunikáción.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete pályázott sikeresen az Európai Bizottság Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának forrásaira.

A BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. A projekt 75 százalékát az EU fizeti, a fennmaradó 25 százalékot pedig a hazai költségvetés állja.

A program 2016 augusztusában indult, de pontos részleteket nem tudtak meg a Magyar Nemzetnél, mert a fővárosi önkormányzat nem engedte nyilatkozni a BMSZKI-t.

Az európai bizottsági menekültalap oldaláról azonban kiderült, hogy a Belügyminisztérium különösen négy tevékenységet támogatna: menekültek lakhatási körülményeinek felmérése, lakhatási program kidolgozása, lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadásokhoz nyújtott anyagi támogatás, valamint szociális munka.

Háromszáz menekültnek, oltalmazottnak adnának lakhatási támogatást 2020. június 30-ig a belügyminiszteri utasítás szerint.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jahja Nemah

Ajánlott videó

Olvasói sztorik