Belföld

Vona: Az emberek többet érdemelnek

A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen

– jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: míg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.

Értékelése szerint a társadalom többségének egybehangzó véleménye szerint az ország rossz irányba halad, az emberek többet érdemelnének, ezért nem lehet 2022-ig vagy tovább várni az elszámoltatással, a demokrácia helyreállításával és a gazdaság fejlődő pályára állításával.

A pártelnök jelezte azt is, hogy a Jobbik az elmúlt 5 évben végigment – a párt testületeiben ellenszavazat nélkül elfogadott – néppártosodási folyamaton, mint fogalmazott, ennek gyümölcseit most elkezdték leszedni.

Vona Gábor testi-lelki-szellemi megújulást tart szükségesnek, jelezve: ehhez egy pedagógusvezetőt, egy orvos-vezetőt és egy sportvezetőt indítanak egyéni jelöltként a fővárosban:

Bardócz-Tódor András fizikatanárt a 2., Gyenes Gézát, a párt egészségpolitikusát a 12., és Kovács Tamás volt kardvívót és szövetségi kapitányt a 4. választókerületben.

Bardócz-Tódor András arról beszélt: szerinte az iskolák ma látszólag működnek, de sem a tanítás, sem a nevelés nem hatékony, egyre nehezebb a tanárok dolga, a gyerekek pedig túlterheltek. Céljaként jelölte meg, hogy ezek ellen tegyen.

Gyenes Géza – aki 2010-től egy cikluson át már volt a párt országgyűlési képviselője – az egészségügy egész szerkezetének megváltoztatását, benne a társadalombiztosítási rendszer helyreállítását és az ellátó apparátus problémáinak megoldását sürgette.

Kovács Tamás úgy értékelt: a Fidesz letért a keresztény útról. Céljai között a János kórház fejlesztését, a zöldterületek megőrzését nevezte meg, és azt is jelezte: vissza kell hozni a szakmaiságot a sportba, nem lehet tűrni, hogy “dilettáns politikusok” vezessenek szakágakat.

Vona Gábor kérdésre válaszolva megerősítette: a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni, és ha a parlamenti matematika megkívánja az együttműködést, akkor mozgástere az új pártokig – az LMP-ig és a Momentumig – terjed ki.

Egy másik kérdésre azt is elmondta: elenyésző számban voltak csak olyanok, akik a néppártosodás miatt hagyták el a pártot, ezért sikerként értékeli a folyamatot.

A Jobbik elnöke az 1300 menekült befogadására vonatkozó kérdésre azt közölte: az ügyben a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolják.
Azt kérik, hogy a kormányfő napirend előtt számoljon be erről az ügyről – tette hozzá.
Faggatták az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságról is. Azt válaszolta: az esetleges halasztásról egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést, de önként nem fognak fizetni, mert törvénytelennek tartják az egész folyamatot.
A gyűjtésből eddig befolyt pénz sorsát kedden vitatja meg a párt országos elnöksége – ismertette a pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik