Belföld

Nem fürdette, spájzba zárta kisgyerekeit a budapesti pár

Vádat emeltek egy budapesti pár ellen, akik súlyosan elhanyagolták a velük élő kisgyerekeket. A 22 éves anyát kiskorú veszélyeztetése, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt állítják bíróság elé, a fiatal  nő akkori élettársát, egy 19 éves fiút pedig a gyermekek bántalmazása miatt – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

A pár 2016 márciusában költözött össze. Ekkor a fiatal nő kisfia 3, kislánya pedig másfél éves volt. A vádirat szerint együttélésüket alatt – 2016 márciusa és 2016 júniusa között – a fiatalok súlyosan elhanyagolták a gyerekeket,

nem adtak nekik megfelelő ruhát, nem fürdették őket, ahogy az ügyészség fogalmaz, a minimális higiéniai körülményeket sem biztosították számukra. Többször bezárták őket a spájzba vagy egy szobába, hogy ők zavartalanul ihassanak és bulizhassanak a barátaikkal. Ilyenkor a zenét is felhangosították, hogy ne hallják a sírásukat. A fiatal nő élettársa ráadásul a vád szerint rendszeresen verte is a gyermekeket,nem egyszer zúzódásos sérüléseket okozott nekik. Előfordult olyan eset, hogy a tizenéves nevelőapa olyan forró vízben fürdette a kisfiút, hogy a gyerekbőrsérüléseket szenvedett. Arról, hogy párja veri a kicsiket,az anya tudott, de nem tett semmit.
A fiatal nő végül 2016 júniusában – úgy, hogy a kislányt ekkor is sérülések borították – beadta a gyerekeket egy budapesti otthonba, és kérte az ideiglenes hatályú elhelyezésüket, illetve nevelésbe vételüket.
Az ügyészség mindkét vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozott, illetve azt is, hogy szüntessék meg az anya szülői felügyeleti jogát.

A 24.hu úgy tudja, a testvérpár egyik tagja az a kislány,akivel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy kétéves korában megerőszakolták. Információink szerint azt az esetet elkülönített eljárásban vizsgálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik