Belföld

Lányi András: Orbán verhető, szigorúan elvtelenül

Szerinte a technikai koalíció győzelme után már idén ki kellene írni az újabb választást.

A 168 Óra legfrissebb számában az író, filozófus, egyetemi tanár komoly hibának nevezi, hogy az értelmiség a rendszerváltozás után rábízta a politikát a politikusokra, akik azóta a pénzt voksokra váltják, a voksokat meg pénzre. Azért vállalta, hogy megszerkessze az LMP programját, mert úgy látja, ez az egyetlen párt a parlamentben, amelyet nem terhelnek a múlt bűnei, és amely elnyerheti a kiábrándult Fidesz-szavazók bizalmát. Lányi András úgy gondolja,

ma nincs fontosabb politikai tennivaló, mint megszabadulni ettől a rablóbandától,

ezért támogatja a pártot, amely elhódíthat a Fidesztől szavazókat.

A győzelem ugyanis nem azon múlik, hogy a baloldali szavazatokra aspiráló pártok hogyan osztozkodnak egymás között.

Szerinte egyértelmű, hogy a baloldal csak akkor tud újjászületni, ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció eltűnik a színről. Az LMP céljai túlmutatnak a jobb- és baloldali gyűlöletközösségek vetélkedésén. Magyarországon nem a bal meg a jobb, hanem a fent és a lent közt van szakadék.

Lányi András cáfolja, hogy az LMP programja azért változott több ponton 2014-hez képest, mert nyitni kell a fideszes szavazók felé. Minden felelőtlen ígérgetést igyekezett kiirtani, mert a szakszerűségben hisz, bár elismeri, egy  kampányban a népszerűség keresése természetes. Erre ott lesz Ron Werber, akivel nem találkozott, nem is fog. Szerinte a gyűlöletpolitika csak a szavazótábor hűségét és azt biztosítja, hogy

képzeletbeli ellenségekkel hadakozunk, amelyektől csak Orbán Viktor képes megvédelmezni a mindenfelől támadott nemzetet. De ő is csak orosz és kínai illiberális elvtársainak segítségével.

Orbán Kínához fordul, ha nem ad pénzt az EU
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at a miniszterelnök szerdán Berlinben.

Orbán csődbe viheti az országot

A nyugati civilizáció peremén nincs alternatívája a nyugati orientációnak. Az Európai Unióban a helyünk, a megreformálásáért kell küzdeni, de nem úgy, ahogy az Orbán-kormány teszi,

a nagy honvédő szájháború célja maga a szembenállás, a fenyegetettség látszatának fenntartása. A háborús légkör igazolja az illiberális rendszert és az üzletelést a kisebb és nagyobb keleti despotákkal.

A paksihoz hasonló értelmetlen beruházásokkal a kormány csődbe viheti az országot, a sikeresnek mondott gazdaság egy zsákutcában araszolgat előre. Lányi hosszan ecseteli az okokat, majd levonja a következtetést.

Sajnos a pártállamok egyformák az ideológiától függetlenül.

Nem ért egyet azzal, hogy ezt nehéz elmagyarázni az embereknek. Mindenki látja, miként szórják a pénzt megalomán építkezésekre, miközben nem jut elég oktatásra, egészségügyre, környezetvédelemre. A visszaélésekre nem jó szó a korrupció, ez az állami abszolutizmus újjáépítése párthűbéresekkel.

Orbán lelkiismerete tiszta

A kedvezményezettek viszonylag szűk körét leszámítva tehát mindenki jobban járna, ha megszabadulnánk a NER-től. (…) Ilyen gátlástalanul rabolni csak tiszta lelkiismerettel lehet. Orbán Viktornak és tettestársainak tiszta a lelkiismeretük. Azt mondják, létrehoznak egy új középosztályt. A baj a műveltségükkel van. Fogalmuk sincs arról, mi az, hogy középosztály. Mert amit létrehoznak, nem az.

Magyarországon az jut előre, aki gátlástalanul, elvtelenül kiszolgálja a hatalmat, ami nem polgárosodás, hanem refeudalizáció.

Az uralkodó, ahogy szokás, hű fegyvereseit földbirtokkal, hadizsákmánnyal, adószedési vagy pallosjoggal jutalmazza.

A 21. században nem lehet sikeres az az ország, ahol ilyen alapon szerveződik az elit.

A lelkiismeretük azonban tiszta, ezért ahol kudarcot vallanak, növelik az erőszakot, és vélt vagy kreált ellenségeikre mutogatnak.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A nemzetközi politika erre nem vevő. Európai jobboldali már nem szívesen áll szóba Orbánékkal, elutasítja

ezt az alja demagógiára, kiváltságokra, parancsuralomra, idegengyűlöletre épülő berendezkedést.

A Jobbik? Hazugságpárt. Velük is

Orbán rendszere jobboldali, de nem konzervatív, elvette a Jobbik terepét, amely mostanra maradék hitelét is elveszítette. Lányi szerint mindegy, hogy akkor hazudtak, amikor zsidóztak, cigányoztak és rasszista hangütéssel megjelentek a szélsőjobboldalon, vagy most, amikor előadják a jobbközép néppártot.

Ez hazugságpárt.

Technikai együttműködést az LMP-nek a Jobbikkal nem javasol, de azzal  nagyon is egyetért, hogy az összes ellenzéki párt fogjon össze Orbán ellen, de az összefogásnak szigorúan és hangsúlyozottan elvtelennek kell lennie.

Szerinte naivitás a V18 néven összeállt emberektől, hogy programot akarnak adni. Csak akkor váltható le a Fidesz, ha azt hangsúlyozzák, hogy nem  értenek egyet semmiben, csak azért fognak össze, hogy elhárítsák a katasztrófát, amit a Fidesz további kormányzása jelentene.

Már 2018-ban kiírná az újabb választást

A programjuk négy pontból állhat: függetleníteni az igazságszolgáltatást a politikától, felmondani néhány olyan nemzetközi szerződést és hazai beruházási döntést, amelyek az ország katasztrofális eladósodottságához vezetnek, módosítani a választási törvényt, és kiírni még 2018-ban a következő választást.

Az együttműködésbe a Jobbikot is bevonná, mert rájuk is tisztességes magyar választók szavaztak és nem a pártok, hanem a szavazók összefogására kell megteremteni a lehetőséget. Lányi azt reméli, egy ilyen együttműködésbe az LMP is beszállna.

Ezt akkor kell bejelenteni, ha a paktum megszületett. Bárcsak volna ennyi bölcsesség a politikusainkban! Hozzáteszem: nincs. Jobban érdekli őket a saját pártlistán kibrusztolt helyezés és egy-két százaléknyi megszerezhető szavazat.

Mennyit változtunk 70 év alatt? Ki a legkártékonyabb magyar?
Átalakultak barátkozásai szokásaink, Kossuth helyett Széchenyi a legnépszerűbb történelmi alak. Rákosit ma Orbán követi a kártékonysági listán. Megismételtük egy 1947-es közvélemény-kutatás két kérdését.

Lányi András szerint a Fidesz biztos szavazóinak aránya azért magasabb, mint az ellenzéké összeadva, mert nincs miért ezekre a pártokra szavazni, az LMP kivételével se markáns mondanivalójuk, se meggyőző, vonzó és hiteles kommunikációjuk nincs.

Mondjuk nehéz is volna egy Gyurcsány Ferenccel vagy egy Molnár Gyulával az élen. Pedig lenne mit mondaniuk, hiszen a Fidesz kormányzása az emberek bőréig ér.

Nem közvélemény-kutatási adatokat kellene nézegetni, hanem tenni a változásért. A technikai koalíció sem valamelyik párt kezdeményezésére jöhet létre, hiszen nem bíznak egymásban,

s mivel dörzsölt hamiskártyásokról van szó, okuk is van a bizalmatlanságra.

Mivel technikai koalícióra csak egy független civil kezdeményezés szólíthatja fel a pártokat, Lányi él a lehetőséggel, felhívja közéleti elvbarátait, ellenfeleit, hogy programok gyártása helyett szólítsák fel az ellenzéket az „elvtelen” együttműködésre az Orbán-rendszer ellen.

Az író a Napkirály seggtörlőitől jut el Mészáros Lőrincig
Lányi András szerint épül a hűbéri abszolutizmus rendszere a Fidesz-kegyencekkel.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik