Belföld
Kutatókkal tárgyalt környezetvédelmi fejlesztésekről Áder János Budapesten

Áder János kitűzte a választás időpontját

24.hu
24.hu

2018. 01. 11. 10:10

1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek.

 

Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

 

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését. 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

 

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.

– közölte Áder János köztársasági elnök hivatala.

Ez lesz a rendszerváltás utáni nyolcadik választás Magyarországon. A választók az országos pártlisták mellett 106 egyéni körzetről is döntenek, ezek közül néhánnyal mi részletesen is foglalkozunk. 

Indul a Csatatér, a 24.hu választási sorozata
Áprilisig öt olyan választókerületre figyelünk, ahol eldőlhet a választás.

A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat az igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg a kitűzést követően, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már tudható, melyek a legfontosabb határidők, határnapok.

E szerint a mintegy 7,9 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választójogosultnak február 9. után kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést. Aki nem kapja meg az értesítőt, a jegyzőnél (a helyi választási irodában) kérheti.

A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, azaz február 17-én indul, ez azt jelenti, hogy az erre felhasználható és elszámolható forrásokat ebben az időszakban lehet elkölteni.

Az egyéni választókerületekben a jelöltséghez a törvény szerint legalább ötszáz, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, a jelöltek március 5-ig gyűjthetik az ajánlásokat az ajánlóíveken. Az ajánlásokat a választókerületi választási bizottságnál kell leadniuk. A választási bizottság dönt a jelöltek nyilvántartásba vételéről.

Országos listát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Országos nemzetiségi önkormányzat is állíthat listát, ehhez a névjegyzékben nemzetségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása szükséges. Az országos listákat legkésőbb március 6-án kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál.

Az idei országgyűlési választáson – ahogyan a 2014-es parlamenti választáson is – szavazhatnak a nem magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok is, nekik március 24-ig kell felvetetniük magukat a központi névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).

A külhoni választópolgároknak a választási iroda az országos lista jogerőssé válását követően eljuttatja a szavazási levélcsomagot, a választó pedig a szavazatát tartalmazó borítékot vagy a szavazás befejezéséig eljuttatja a külképviseletekre, vagy a magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttatja bármelyik országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába, vagy pedig levélben juttatja el az NVI-hez, ebben az esetben a szavazatnak április 7-én éjfélig meg kell érkeznie.

A választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi jegyzőnél március 31-ig, nagyszombatig jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe.

Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogával, április 6-ig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától egy másik településre. Az átjelentkezők a választott településen is az eredeti lakcímük szerinti egyéni képviselőjelöltekre szavazhatnak.

Várhatóan a választás éjszakáján már előzetes eredményt közöl majd az NVI, de a választás jogi eredményét csak a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítása és a levélben leadott szavazatok megszámlálása után állapítják meg: az egyéni választókerületek eredményét legkésőbb április 14-én, a választás országos eredményét pedig április 27-én. Az új Országgyűlésnek legkésőbb május 8-ig kell megalakulnia.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.