Belföld

Havas: Kálmán Olga dögöt mondott, nem disznót

A beszélgetés után Olga majdnem a büféig kísért, az egészet azzal intézte el, hogy nem pontosan idéztem a szavait. Ő például nem is disznót mondott, hanem dögöt. Aztán percekig az ATV-ről beszélt. Szóhoz sem jutottam

– idézi fel friss Facebook-posztjában Havas Henrik, hogy mi történt emlékezetes Hír Tv-beli szereplése után közte és Kálmán Olga között, miután az adásban lemucikámozta a műsorvezetőnőt. Sőt elhangzott az alábbi párbeszéd is:

– Emlékszel arra, hogy amikor először felhívtál, hogy jöjjek be hozzád, mit mondtál?

– Nem.

– „Te mocskos disznó. Együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög? Ezt mondtad a telefonban.”

– Henrik, én ezt nem mondtam.

Havas a bejegyzésben jobbára ismerőseit idézi, akik nem értik Kálmán Olga viselkedését, például a titkárnőjét, aki

azzal fogadott, hogy a Kálmán Olga mégis miért hazudtolt meg? „Hát itt voltam, amikor telefonon beszélt az Olgával, végighallgattam, ahogy rihegnek-röhögnek, erre most letagadja. De miért?”

Más meg azt kérdezte: „Normális ez a nő?”, illetve „Az adás után legalább megkérdezted tőle, hogy miért volt ilyen aljas?”

Havas egyébként arra gyanakszik, hogy Kálmán Olgának a férje (az adás rendezője) előtt lehetett kellemetlen a magánbeszélgetés felemlegetése.

Havas – akivel nem hosszabbított szerződést az ATV a vele szemben megfogalmazott zaklatási vádak miatt – azt nem érti, hogy miután a műsor elején idézte Baukó Évát, aki korábban azt mondta, őt nem zaklatta senki, miért kellett nála erre többször is rákérdeznie Kálmán Olgának.

2018. január 4.(csütörtök)Szokás szerint most is diktálok. Hiába, aki hírszerkesztő volt a Rádióban, a kézírást, a gé…

Közzétette: Havas Henrik – 2018. január 7.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik