Belföld

Szíven szúrta alvó férjét dühében a zalai nő

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2018. 01. 04. 10:27

Vádat emeltek egy zalai nő ellen, aki  tavaly év elején leszúrta alvó férjét. Emberölés miatt állítják bíróság elé.

A vádirat szerint a házaspár gyakran ivott és veszekedett. Mivel a férfi bántalmazta is az asszonyt, a kapcsolatuk  2015-ben véget ért. A férfi 2017 elején ugyan kiköltözött a nagykanizsai  hegyi pincéjükbe, ám  a nő rendszeresen kijárt hozzá. Olyankor együtt ittak, és – ahogy korábban is – vitatkoztak.

Így történt ez 2017  augusztus 5-én is. Délre mindketten lerészegedtek. Veszekedtek, a férfi szidta, fenyegette a nőt, kihozott egy nagy kést a konyhából, és azt mondta, elvágja a torkát. Ezután lefeküdt a teraszon lévő hintaágyra, és – feleségére  célozva – kijelentette, hogy a nap reggel fel fog kelni, de ő már nem- Végül este fél 11 tájban elaludt.

A nő néhány perccel később  felkapta az asztalon hagyott 20 centiméter pengehosszúságú konyhakést és dühében megsebesítette a férfit, aki még felkelt, tett néhány lépést, ám ezután összecsuklott, elvesztette az eszméletét és meghalt. A szúrás tüdősérülést, szívburok sérülést, kétoldali lég- és vérmellűséget, valamint  komoly vérvesztést okozott.

Az asszony behajította a kést egy lavórba, cigarettázott és ivott tovább a teraszon. Csak azután hívta fel egyik ismerősét, hogy a férfi teste már kihűlt.

Az ügyet a Zalaegerszegi Törvényszék tárgyalja.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.