Belföld

Előzetesbe került a szegedi újévi gyilkosság gyanúsítottja

A 29 éves elkövető öngyilkos akart lenni, miután megölte barátnőjét, de meggondolta magát.

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája szerdán harminc napra annak a 29 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint újév napján meggyilkolta nála néhány évvel fiatalabb barátnőjét a csongrádi megyeszékhelyen – közölte Hernádi Gyula, a gyanúsított ügyvédje az MTI-vel. A vajdasági, észak-bácskai Gunarason élő férfit emberölés bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi hétfő délelőtt szóváltás után Szegeden, egy Szatymazi utcai lakás szobájában többször fejen ütötte szintén vajdasági barátnőjét, majd a sértett fejét a falba verte és a nyakát két kézzel leszorította. A bántalmazások következtében a nő a helyszínen meghalt. A gyanúsított ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de rövid idő múlva meggondolta magát, és a szomszédba becsöngetve mentőt és rendőrt hívott.

A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt elrendelte a magyar-szerb állampolgárságú, életvitelszerűen a Vajdaságban élő férfi előzetes letartóztatását. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik