Belföld

Egészen meghökkentő dolgokat loptak el a tolvajok tavaly

24.hu
24.hu

2018. 01. 02. 09:02

A Bűnügyi statisztikai rendszer 2017-es kimutatásaiból elég sok minden kiderül a tavalyi év bűnözéséről, többek közt az is, hogy miket loptak el tavaly a különböző elkövetők – írja a Magyar Nemzet.

Rengeteg pénztárcát loptak el tavaly, novemberig összesen 3071 ilyen üggyel találkoztak a hatóságok. Azonban akadnak ennél sokkal meglepőbb esetek az országban, például loptak el

  • nyolc alkalommal gyémántot,
  • négy magaslest,
  • egy telefonfülkét és
  • egy tömegközlekedési megálló felépítményét.

A furcsa bűncselekmények sora itt nem ér véget, ugyanis Borsodban egy bűntett tárgya egy barlang volt: természetkárosítás miatt indult eljárás. Győr-Moson-Sopron megyében pedig levegő ellen követtek el garázdaságot.

Hajdú-Biharban is elég nehezen elképzelhető esettel találkoztak: itt lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés tárgya volt egy nyúl. Lényeges információ, hogy nem az elkövetés eszközéről, hanem tárgyáról van szó.

Több mint ezer esetben pedig úgy nyomoztak lopás miatt, hogy nem tudták, mi tűnt el: 1149 olyan bűncselekmény történt, aminél az elkövetés tárgyánál a hatóságok a „nem lehet megállapítani” megjegyzést tüntették fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.