Belföld
Budapest, 2018. január 1.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozói takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren 2018. január 1-jén reggel.
MTI Fotó: Mónus Márton

150 köbméter mocskot dobáltunk szét a szilveszteri Budapesten

24.hu
24.hu

2018. 01. 01. 15:27

A "hétfősök" ne feledjék kitenni a kukát - hiába munkaszüneti nap, rendesen jön a narancsautó.
Korábban a témában:

Nagyjából másfélszáz  köbméter hulladékot takarítottak össze ma a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein a Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozói.

A Vörösmarty téren, a Hősök terén, a Kis- és Nagykörúton, továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria aluljárókban és azok környékén január elsején reggel hatkor kezdték meg a takarítást, melyet a kora délutánra fejeztek be.

Emellett hajnalban több útvonalon, döntően a külső városrészekben, síkosságmentesítésre is szükség volt.

A feladatokat 300 emberrel és 30 úgynevezett takarító-, szállító-, illetve téli célgéppel végezte a társaság.

Amúgy a fővárosban az év első napján az FKF hulladékszállító gépjárművei a normál hétfői program szerint végzik a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítását.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.