Belföld

Esővel érkezik az újév

esernyők (eső, )
esernyők (eső, )
Havazás, ónos eső is lehet a hét végén.

Szombaton nyugat felől a több-kevesebb napsütést követően ismét fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de estig számottevő csapadék nem lesz – áll a Kiderül.hu előrejelzésében. Estétől azonban a Dunántúlon egyre nagyobb területen elered az eső, a Dunántúli-középhegységben késő este havas eső, hó is lehet. A délire forduló szelet főleg az Észak-Dunántúlon kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű. Késő estére -2 és +3 fok közé csökken a hőmérséklet

Vasárnap napközben nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon már kisüt a nap, északkeleten viszont késő délutánig erősen felhős marad az ég. Délelőtt még több helyen eshet az eső, északkeleten néhol ónos eső is lehet. A délnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 (ÉK) és +3 (DNY), a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, az ország északkeleti harmadán 2, 4 fok is lehet.

Hétfőn erősen megnövekszik a felhőzet, késő délutántól főként az ország déli felén várható eső. Kezdetben a délnyugati szél helyenként erős, később az északnyugati szél élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de az Északi-középhegységben térségében 3, 5 fok is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik