Belföld

Bencsik András népszavazást akar Gyurcsány Ferenc szavazati jogáról

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és a Békemenet vezetője Facebookon tette közzé, hogy december 21-én a Nemzeti Választási Iroda befogadta országos népszavazási kezdeményezését – írja a 444.

A kérdés a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?

A posztban Bencsik közölte, hogy „ha valakinek a kérdés ismerősnek tűnik, az nem a véletlen műve”, mivel ez valójában egy korábbi kezdeményezés átdolgozása:

Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?

Bencsik emlékeztet, hogy „Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök ezzel a kérdéssel indított októberben aláírási kampányt szektapártja, a DK közreműködésével a határon túli magyarság kirekesztésére”. Így a Békemenet vezetője azt gondolta, „érdemes volna ezt a különös ötletet egy kicsit továbbfejleszteni”.

Gyurcsány elvenné a szavazati jogot a határon túli magyaroktól
Ne Sydneyből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer, mondja.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik