Belföld

Kilép a Jobbikból Ágoston Tibor, akinek nem tetszett, hogy támogatást kap egy roma gyerek

A debreceni közgyűlés decemberi ülésén történt események miatt a Jobbik Debreceni Alapszervezete belső vizsgálatot indított, és elnökségi ülés keretében kívánta Ágoston Tibor önkormányzati képviselőt meghallgatni a közgyűlésben tett kijelentésével kapcsolatban.

Ágoston Tibor egy nappal a tervezett elnökségi ülés előtt írásos nyilatkozatot tett, melynek értelmében

azonnali hatállyal lemond a Jobbikban betöltött valamennyi tisztségéről, és kérte párttagsága megszüntetését is.

Egyúttal közölte, hogy a Jobbik debreceni frakciójából is kilép, a jövőben független képviselőként kíván részt venni a közgyűlés munkájában.  A Jobbik debreceni elnöksége Ágoston Tibor döntését tudomásul veszi, egyúttal felszólítja mandátumának visszaadására is.

Előveszi a Jobbik a rasszista kijelentésért debreceni képviselőjét
Ágoston Tibor már korábban is tett olyan dolgokat, amik az új, néppártosodó Jobbik irányvonalába nem férnek bele, ennek ellenére változatlanul

A debreceni közgyűlésben nemrég egy tehetséggondozó programról döntöttek, aminek értelmében két tehetséges helyi diák kap öt éven át támogatást a városból középiskolai tanulmányaihoz.

A két hátrányos helyzetű egyike azonban úgy tudni, roma volt. Ezért Ágoston egyedüliként a testületben nemmel szavazott a támogatására. Ez még hagyján, de alaposan meg is indokolta, miért zavarja egy okos cigány gyerek támogatása:

Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik