Belföld

Áll a bál, összeült a válságstáb a Jobbikban

Rendkívüli elnökségi ülést tartanak, miután egy fillér nélkül kell nekivágniuk a 2018-as kampánynak.

A Magyar Nemzet információi szerint a tanácskozáson a Jobbik vezetői és jogászai azt vitatják meg, mihez kezdjenek, miután – jelen állás szerint – egyetlen fillér nélkül kell nekivágniuk a 2018-as választási kampánynak.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott pártfinanszírozás miatt 331 millió forintra büntette a pártot és 331 millióval csökkentette a kiutalható állami támogatást, amiért a Jobbik a „piaci árnál” olcsóbban jutott plakáthelyekhez.

Ezt az érvet, illetve az ÁSZ eljárását nem csak a Jobbik vitatja.

Szigetvári Viktor (szigetvári viktor)
Szigetvári csalás miatt feljelenti a Fideszt
Ami a Jobbiknál tiltott támogatás, az a Fidesznél is az lehetett 2014-ben.

A Jobbik szerint a számvevőszék úgy állapította meg a büntetést, hogy nem is tekintette meg a párt gazdálkodására vonatkozó dokumentumokat, azokat át sem vette a gazdasági igazgatótól.

Az ÁSZ nem mentette ki a csalásgyanú alól a Fideszt
A pártok azt számoltak el a kampányban, amit akartak, a számvevőknek a plakátolást végző magáncégek költéseinek ellenőrzésére nem volt jogosultságuk.

Volner János frakcióvezető szerda este a Hír TV-nek úgy fogalmazott, teljes a padlássöprés, a büntetést befizetni nem tudják, nincs ennyi pénzük, innentől kezdve minden, a számlájukon landoló forintot levonnak tőlük, elvileg összes alkalmazottjukat, szakértőjüket el kellene bocsátaniuk, nem tudnak rendezvényeket tartani és kampányolni.

Vollner János (vollner jános)
Volner: Kérdésessé vált a Jobbik választási részvétele
Így reagált a párt az Állami Számvevőszék döntésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik