Belföld

2037-ig titkosították a Soros-jelentés részleteit

A „Soros-szervezetek” nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonság bizottsága csütörtöki részben zárt ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke az ülés után

a Soros-jelentés részleteiről nem tudott beszámolni, mert azt 2037-ig titkosították.

Azt viszont elmondta: a Soros-hálózat szervezetei több okból is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezt igazolja Németh Szilárd szerint, hogy ezek a szervezetek támogatják a Magyarország és a magyar emberek biztonságát is veszélyeztető illegális migrációt, továbbá az is, hogy a karitatív, illetve emberi jogi segítségnyújtással foglalkozó szervezetek a politikába is beszálltak: nyilatkozataikban és tevőlegesen is támadják a magyar kormány illegális migrációval kapcsolatos politikáját – fejtette ki.

Németh Szilárd úgy látja, hogy a Soros Györggyel kapcsolatos kérdésekben „szivárvány koalíció” alakult ki a testület MSZP-s elnöke, valamint ellenzéki tagjai (LMP, Jobbik) között. Ezzel együtt a testület fideszes alelnöke felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje „pökhendi módon, asztalt csapkodva” próbálta addig faggatni a szolgálatok képviselőit, amíg azt a választ hallja, amit szeretne. A kormánypárti politikus szerint viszont Szél Bernadett hiába tette fel ötször ugyanazt a kérdést Soros Györgyről, az AH főigazgatója minden alkalommal ugyanazt a választ adta.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke viszont arról számolt be: az ülésen

„kiderült: nincs Soros-terv”, a Soros-szervezetek semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek.

Mint kifejtette: az, hogy Európa-szerte és Magyarországon működnek Soros-szervezetek, amelyeknek politikai stratégiája nem illeszkedik a magyar kormányéhoz, annak inkább filozófiai vonatkozásai vannak, nemzetbiztonsági relevanciája nincs.

Annak kapcsán, hogy a nyílt társadalmi modell veszélyt jelentene Magyarországra, Molnár Zsolt azt emelte ki: egy európai demokráciának el kell viselnie, hogy vannak más gondolatok, olyan szervezetek, amelyek nem illeszkednek a kormány tevékenységéhez.

Az LMP-s Szél Bernadett indokolatlannak tartotta azt is, hogy ebben az ügyben zárt ülést tartottak. Ugyanis elmondása szerint az interneten található adatokat „hurcibáltak be” az ülésre, hogy kísérletet tegyenek arra: a Soros-hálózat működik. Az ellenzéki politikus szerint ezzel „teljes propaganda üzemmódba” csapott át a nemzetbiztonsági bizottság is, és különösen fájónak nevezte, hogy a kormány a titkosszolgálatokat is felhasználja, hogy részt vegyenek ebben a „szégyenletes hadműveletben”.

 

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik