Belföld

Lassult a törvényhozás, hiányzik a kétharmad

Csökkent a kormánypárt aktivitása, szinte eltűntek a kétharmados törvények.

A választások előtti utolsó teljes parlamenti ülésszak vége előtt a Policy Agenda a törvényhozási munkát elemezte és arra jutott, hogy csökken a kormánypárt aktivitása, szinte eltűntek a kétharmados törvények. A korábbi években a parlamenti munkát „a törvénygyár”, a „frakciókormányzás” jellemezte, annyi törvényt „nyomtak” át és feltűnően sok volt a Fidesz-frakcióból – önálló képviselői indítványként – induló és elfogadott törvény.

Lassul a törvénygyár

2017 őszén – meglepő módon – csak 47 törvényt fogadtak el (nem számolva a nemzetközi szerződéseket), miközben 2013-ban még 74-et. A munkaterv szerint a végszavazás előtt álló törvények száma 10, a mostani becslések szerint tehát 23%-kal visszaesik a törvényhozás munkája. Még inkább „lassuló törvénygyárról” beszélhetünk, ha a második Orbán-kormány teljes időszakával hasonlítjuk össze a számokat, akkor ugyanis az egy ülésszakra jutó kormány és kormánypárti képviselők által benyújtott és elfogadott törvények (nemzetközi szerződések nélkül) átlaga 87 volt.

Mi lett a frakciókormányzással?

A 2010-2014-es ciklus első évében az elfogadott törvények 52%-át adták be kormánypárti képviselők. Ez az arány később csökkent, de így is 38% volt az első négy év mérlege. A 2014-ben kezdődő új ciklus első évében az elfogadott törvények 30%-a, a második évben már csak 22%-a kötődött képviselőkhöz. Ennyi volt a harmadik évben is. Ezzel az eddig eltelt három év (2014 őszétől 2017 nyaráig) eredménye 24%, azaz jelentősen csökkent a Fidesz súlya a kormánnyal szemben.

A mostani fél év kilóg ebből a trendből, idén az összes elfogadott törvény 35%-a kötődik majd várhatóan fideszes képviselőhöz. Az elemzők szerint mégsem kezdődött újra a frakciókormányzás, sokkal inkább a kormány engedte el a kormányzati ciklus végére a jogalkotási munkát, hiszen főleg kabinet által előkészített és a törvényhozáson végigvitt javaslatok száma esett vissza leginkább.

Kétharmad, ami csak politikailag fontos

A Policy Agenda szerint a kormánypárti többség a ciklus nagy részében nem tud evidens módon élni a kétharmados többséggel. 64 esetben ugyan össze tudta szedni a kétharmados többséget, de ez csak 8%-a a 2010-2014. között elfogadott kétharmados törvényeknek, személyi döntéseknek, ami mutatja, mennyire korlátozó a kétharmad hiánya a Fidesz-KDNP számára.

A kormánypártok a választások közeledtével egyre kevésbé számíthatnak parlamenti együttműködésre.

2015-ben 26, 2016-ban 29 esetben „segítette” ki valamelyik ellenzéki párt a kormánypártokat. Idén eddig 9 törvénynél lett meg a kétharmad  (egyszer egy személyi döntésnél szavazott együtt a kormánypárti és az ellenzéki oldal). Egyszer a távollévő ellenzékiek miatt a Fidesz és a KDNP képviselői is biztosítani tudták a 2/3-ot. A statisztikát várhatóan már nem változtatja meg az idei évben hátralevő egyetlen kétharmados szavazás.

Háborús retorika

A kutatók szerint a szakpolitikai azonosságot jelzi a Fidesz és a Jobbik között, hogy az őszi ülésszakban tartott kétharmados szavazások 78%-a a Jobbik segítségével „ment át”.

A kétharmados többség politikai alkukat igényelne a Fidesztől, ami a jelenlegi politikai klímában nem járható út, a polarizált politikai térképen a „háborús retorika” alapján nem lehet együttműködni az ellenséggel. Ezt a stratégiát követi az ellenzék is. Ennek jele, hogy a DK lényegében kivonult a parlamenti munkából, míg az MSZP inkább szimbolikusan jelezte ezt azzal, hogy több ellenzéki „parlamenti eszköz” használatától visszalépett.

Az LMP óvatos, bár a Jobbik után a második legaktívabb párt a kétharmados törvények megszavazása szempontjából. Ebből következően csak a Jobbik marad szakpolitikai értelemben természetes szövetségesnek a kormánypárti többség számára, ami nem feltétlenül jó az ellenzéki pártnak, hiszen nehéz a különbözőségét hangsúlyozni a kormánypárti oldaltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik