Belföld

Fodor Gáborék is Soros Györgynek adnák a Nobel-békedíjat

A Liberálisok szerint a Fidesz hazugságával ellentétben nem a menekültválságot, hanem a menekültekkel való tisztességes bánásmódot támogatja az üzletember.

A Magyar Liberális Párt támogatja a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzorainak javaslatát, hogy Soros Györgyöt Nobel-békedíjjal jutalmazzák – közölte a pár kedden.

Szerintük bár az Orbán-kormány mindent megtesz, hogy Sorost Magyarország és Európa ellenségeként állítsa be, az üzletember évtizedek óta küzd azért, hogy minél szélesebb körben elterjedjenek az alapvető szabadságjogok és a demokratikus értékek. „Saját pénzéből jelentős összegű beruházásokkal támogatta az emberi jogokért küzdő civil szervezeteket, és azon országokat, ahol humanitárius katasztrófa sújtotta a lakosságot” – áll a közleményben.

A Liberálisok szerint Soros György „a hazugságoktól hemzsegő, gyűlöletkeltő propagandával szemben számos olyan tettet vitt véghez, amely miatt megérdemelné a kitüntetést”. Felidézik, hogy a délszláv háborúban víz nélkül maradt Szarajevót víztisztító berendezéssel segítette, Haitit a földrengés, Magyarországot a vörösiszap katasztrófa után támogatta, most pedig Puerto Ricónak nyújtott segítséget a hurrikán okozta károk helyreállítása érdekében.

Azt írják: Soros György a Fidesz hazugságával szemben nem a menekültválságot, hanem a menekültekkel való tisztességes bánásmódot támogatja és finanszírozza. „Nem akarja, hogy Európát elárasszák a menekültek, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a befogadó országokban sikeresen be tudjanak illeszkedni az otthonuktól elszakadt emberek” – közlik, hozzátéve, hogy az Orbán-kormány kampánya „ízléstelen és méltatlan, Magyarországnak hálásnak kellene lennie Soros Györgynek a demokratikus átalakulásban nyújtott támogatásáért és a társadalmi egyenlőség érdekében tett erőfeszítéseiért”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik