Belföld

Verte és erőszakolta barátnőjét a győri küzdősportoló

Vádat emeltek egy 26 éves győri fiatal ellen, aki az ügyészség tájékoztatása  szerint tavaly szeptemberben többször megerőszakolta és különös kegyetlenséggel bántalmazta barátnőjét. A küzdősportot űző tettes 2016 januárjában ismerkedett meg párjával, együtt dolgoztak. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, a vádlott pedig

egyre kevésbé engedte, hogy a rajta kívül mással kapcsolatot tartson, bárkivel – akár hozzátartozójával – ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha neki dolga volt, édesanyjához vitte el barátnőjét, addig sem engedte őt egyedül lenni.

Ebben az időszakban előfordult, hogy  mások társaságában megrángatta és megütötte a barátnőjét, de arra is volt példa, hogy hozzávágta a telefonját vagy megfenyegette, hogy megöleti algériai hozzátartozóival, ha még egyszer egy másik férfi megérinti.

2016 szeptemberének elején a vádlott saját – egyébként nem vele élő – 4 és 5 éves gyermekét a lakásának egyik szobájába zárta, míg az étkezőben megverte a barátnőjét és azt követelte tőle, hogy beszéljen korábbi kapcsolatairól. Eközben rugdosta, ököllel ütötte és a hűtőbe vágta a fejét, majd berángatta a fürdőbe, és – ahogy az ügyészség fogalmaz – megalázás céljából egyfajta szexuális cselekményt hajtott rajta végre. Ezután tovább bántalmazta és fojtogatta, közben pedig azzal fenyegette, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében is brutálisan bántalmazta párját. Akkor azért, mert hívást fogadott egy ismerősétől. Büntetésül öt órán át ütötte.

A bántalmazás során egy eszközzel újabb szexuális erőszakot is véghezvitt a vádlott a sértetten, majd ismét folytatta a bántalmazását. A bántalmazás mellett a vádlott a sértett házában puszta kézzel több tárgyat szétvert, földhöz vágott.

A bántalmazásokkal a fiatal rendre azért hagyott fel, mert anyjáék megérkeztek. A bántalmazott nő súlyos sérüléseket és számtalan zúzódást szenvedett, emellett vérrögök keletkeztek az ereiben.

Az ügyészség az agresszív fiatalt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja. A büntetési tétel ebben az esetben 12 évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik