Belföld

Habony újságjában keres bírókat az Együtt

Mint korábban megírtuk, módosítják a bírói kinevezési szabályokat. Erre reagálva Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja a Habony-médiában feladott kamu hirdetéssel igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a Fidesz pártkatonákkal akarja feltölteni a bírói testületeket.

A hirdetést a mai Lokál többi, valós hirdetése közé csempésztek be. A szöveg azt figurázza ki, hogy Vajda szerint milyen lenne a Fidesz számára ideális bíró: lojális, irányított, végzettség nélküli pártkatona.

Az állásajánlatra jelentkezés feltételeiként a következők vannak felsorolva:

  • 2010 utáni szerzett közhivatali tapasztalat,
  • pártirányításban végzett munka,
  • nemzeti konzultációban való részvétel,
  • lojalitás.

Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja szerint a bírói kinevezések módosítása az elnyomó és szabadságot korlátozó Orbán-rezsim újabb lépése a putyinizálódás felé. Mint a politikus nekünk küldött levelében írta: „Orbán illiberális rendszerének jól látható módon nem tetszett, hogy a bírák eddig meg tudták őrizni függetlenségüket a befolyásolási kísérletek ellenére. Ezt akarja most megtörni az új rendelettel.”

Szerinte mostantól a bíróságoknak és a bíróknak ezután az lesz a feladata, hogy eltussolja a fideszes lopásokat, választási csalásokat, tehát a fideszes ügyészségi vezetés mellé jönnek a fideszes bíróságok is.

Az Együtt azt közölte, hogy tiltakoznak az Orbán-rezsim újabb szabadságkorlátozó lépése ellen, annak azonnali visszavonására szólítják fel a kormányt: „Az ilyen putyinista hozzáállás helyett korrupció-ellenes ügyészség és Közérdekvédelmi Hivatal felállításával kell biztosítani a bíróságok függetlenségét, a korrupciós ügyek független feltárását”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik