Belföld

A rendőrség nem nyomoz a Soros-terv miatt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 11. 28. 06:49

Mirkóczki Ádám szerint a kormánynak rendőrségi papírja van arról, hogy hazudik.

A Magyar Nemzet ír arról, hogy elutasították a jobbikos politikus feljelentését. Mirkóczki Ádám azért fordult a rendőrséghez, hogy kiderítse, valóban létezik-e az a terv, ami alapján igazolható, hogy

Soros György a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személy,

ahogy azt a Fidesz és a kormány állítja és amely alapján felvetődhet akár több bűncselekmény (az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés) gyanúja.

Az NNI a feljelentést elutasította, határozatában tételesen cáfolta, hogy a milliárdos bármi ilyenre készülne. Soros György – a kormánypártok által mindig idézett írásaiban – a véleményét mondta el a migrációról, ami

nem tekinthető erőszakos, fenyegetéssel járó cselekmény előkészületének.

Vizsgálták azt is, hogy Soros a migrációval összefüggésben buzdít-e másokat erőszakos magatartásra, lehet-e köze tömegzavargások szervezéséhez, de az NNI ennek kapcsán sem érezte indokoltnak, nyomozást indítani. A nyomozók beszerezték Soros György írásait is, de vele nem beszéltek szándékairól, elképzeléseiről, csak a feljelentőnek, Mirkóczki Ádámnak kellett megjelennie a rendőrségen. A jobbikos politikus most azt mondta, a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek a saját nyomozó hatóságától van hivatalos, pecsétes papírja arról, hogy hazudnak.

A poster with US billionaire George Soros is pictured on July 6, 2017 in Szekesfehervar, Hungary.
The Hungarian government announced on July 12, 2017 that it would end its billboard campaign targeting the US billionaire George Soros which is considered by Jewish organizations as likely to fuel anti-Semitic sentiments. / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Megszólalt Soros György: pontról pontra cáfolta a Soros-tervet
A pénzember szerint a Nemzeti Konzultáció hét kérdésében hétszer hazudott a magyar kormány.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.