Szombaton temetik a 66 évesen meghalt Stadler Józsefet, a kilencvenes évek jelképes vállalkozóját. Az akasztói kereskedő a népmesei elemek és az eposzi jelzők királya volt, aki juhászból lett vállalkozó, később többször tönkrement, börtönbe került, majd mindig újrakezdte.
De Stadler József nemcsak népmesei hős volt, hanem a magyar rendszerváltás korrajza is. Életútjából rengeteg dolog derül ki arról, milyen volt vállalkozni a kapitalizmus hajnalán, és hogy milyen nehézségekkel küzdött a magyar állam, amikor számon kellett kérnie ezeket a vállalkozókat.
Bezsenyi Tamás kriminológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Krimináltaktikai- Metodikai Tanszékének tanársegédje pont egy olyan kutatásban foglalkozott korábban Stadler életútjával, amely nem csak a hagyományos népmesei elemeket vizsgálja. Alapállítása az, hogy Stadler vállalkozóként is sikeres volt, és hogy a rendszerváltás környékén a szervezett bűnözés és a gazdaság különböző okok miatt természetszerűleg összefonódott. Sőt, tulajdonképpen maguk a szervezett bűnözői csoportok is sikeres vállalkozások voltak, ezért a két kategóriát nehéz különválasztani.
Összefonódott, aminek össze kell fonódnia
Bezsenyi szerint mindkét közeg tagjai között elfogadott volt az informális kapcsolatokon keresztül, illegális tevékenységek beiktatásával profitábilisan működni. Tehát kapcsolatokkal pénzt keresni. A kutató szeretne megcáfolni egy olyan alapállítást, amely teljesen rajtaragadt Stadleren.
Stadler József még 1988-ban egymillió forint törzstőkével hozta létre a kereskedelemmel foglalkozó Stadler Kft.-t. Először csak az országon belüli kereskedelemmel, de a rendszerváltozás évétől már exporttal is foglalkozott. Bezsenyi idézi, hogy a Stadler saját életéről megíratott könyvben az is szerepel, hogy tulajdonképpen a hatvanas évektől különböző Bács-Kiskun megyei téeszektől és egyéb termelői csoportoktól olcsón felvásárolt alkoholt szállította jó áron a környező kocsmákba, éttermekbe és egyéb vendéglátó-ipari egységekbe.
A nyolcvanas években a homoki borokkal is foglalkozó termelőszövetkezetektől vásárolt fel nagy mennyiségben bort, amelyet Pest megyei borospincékben tárolt, amíg el nem adta őket számára is jövedelmező áron. Hogy ez legális volt-e? Stadler többnyire azt állította, hogy igen, de igazából ő is elismerte, hogy nem. Ezt ugyanis legálisan csakis a téeszek kereskedelmi részágazata végezhette volna. Stadler trükkje az volt, hogy informális kapcsolatokon keresztül a téeszek kereskedelmi szervezeteit vezető emberekkel leszervezett néhány teherautót, amelyek csak neki szállítottak. Bezsenyi szerint egyébként hiába volt ez illegális, nem ütöttek rajtuk a rendőrök, mert a korabeli vezetés fontosabbnak tartotta azt, hogy a lakosság folyamatosan el legyen látva.
A téeszek vezetői visszaéltek a helyzetükkel, és komoly árrést pakoltak rá azokra az árukra, amelyeket továbbadtak. De Stadler 1988–1989-re olyan jó kapcsolatot épített ki ilyen termelőszövetkezeti kereskedelmi vezetőkkel, hogy kiismerte a nagykereskedelmi hálózatokat. Rögtön a gyártótól vásárolt nagy mennyiségben, amit aztán a telephelyéről vittek a kamionjai az átvevőkhöz, kikerülve a közvetítőt.
A rendszerváltozáskor nehéz helyzetbe kerültek azok a nagyvállalatok, amelyektől Stadler vásárolt. A Nagykőrösi Konzervgyár, a Szobi szörp, a Kőbányai Sörgyár és a Budafoki Pincészet az addig biztos keleti piacokon nehezen vagy egyáltalán nem tudta eladni a termékeit. Ezzel párhuzamosan megjelent a nyugati import is az élelmiszerpiacon, ami még nehezebb helyzetbe hozta őket. Stadler emiatt még alacsonyabb áron vásárolhatta fel a termékeiket.
A valódi csalás
Stadler sikeresen tudott kereskedni egy olyan időszakban, amikor a politikai átalakulás miatt a nagyobb cégek elvesztették a kapcsolataikat a külpiacaikkal. Ahhoz, hogy ezek a külkereskedelmi kapcsolatok felpörögjenek, az Antall-kormány exporttámogatásokat adott a cégeknek a mezőgazdasági termékek kivitele után. Ez a vételár 10-30 százalékát jelentette a kereskedő cég számára.
Stadler 1993-1994-re már 42 saját nyerges vontatóval intézte a szállításait. A cége ebben az időben 125 millió dollár külkereskedelemi nyereséggel zárt, amit többnyire dollárban is fizettek. A külföldi piacokról szerzett nyeresége mellett a hazai egymilliárd forint árbevétel is jelentős. A százhuszonötmillió dollár profit akkori árfolyamon több mint tízmilliárd forintnak felelt meg. Stadler cégének könyvelése viszont csak 600 millió forintnyi bevételt mutatott, ezért csak ennyi pénz után fizetett adót. Sőt, 1994-ben már csak százmillió forinos árbevételt vallott be, és a készleteiről is zavarosan számolt el.
Stadler bőven keresett annyit, hogy abból ki tudta volna fizetni az adókat és a közterheket. És hogy miért nem tette meg? Bezsenyi szerint azért, mert minél gyorsabban akart minél nagyobb gazdasági birodalmat. De Stadler nem az áfacsalással kereste meg a nagy pénzt.
Kettős könyvelést alkalmazott, ezért ugyanazokról a tranzakciókról két számlát állított ki. A két számla mindenben megegyezett, kivéve a végösszegekben. A nagyobbik, túlárazott számlát nyújtotta be az adóhatóságnak, és ezután igényelte vissza az exporttámogatást is, amely így jóval jelentősebb lett, mint indokolt lett volna. Stadler így keresett igazán sok pénzt a magyar állam segítségével.
Volt viszont egy komoly probléma azzal, ahogy Stadler kamuprofitot termelt. Egészen pontosan az, hogy ennek meg is kellett volna jelennie valahol, és be kellett volna fizetnie utána a társasági adót. Bezsenyi szerint azért, hogy ezt elkerüljék, Hrubi Gyula, a cég főkönyvelője azt tanácsolta, minél több költséget kell termelnie a Stadler Kft.-nek, hogy a nagy összegű hamis számlák után keletkező úgynevezett lufiprofit elköltődjön, vagy veszteségesnek látszó ügyletekben tűnjön el. Stadler itt kezdett el igazán együttműködni a szervezett bűnözéssel.
Perger Nándorral, az áfacsalásokkal foglalkozó cégeket alapító, franciául remekül beszélő és rendkívül elegáns bűnözővel, valamint az Üllői úton később agyonlőtt, elsősorban prostituáltak futtatásával foglalkozó, Cinóberként ismert Domák Ferenccel működött együtt. Bezsenyi szerint a Stadlernél sokkal komolyabb bűnözőknek azért érte meg a kapcsolat, mert így egy olyan céggel csinálhatták az eddigi adócsalásaikat, ami valódi profitot is termelt, így biztosabb hátteret jelentett.
A valódi szervezett bűnözés
Elsősorban átfuttatást végeztek színlelt szerződések segítségével, írja Bezsenyi. Az első cég kozmetikumot importált az országba 971 ezer forint értékben, ezt továbbadta a második cégnek sokkal magasabb áron, negyvenegymillió forintért. Ez a cég Hrubi kérésére továbbértékesítette az árut a harmadik cégnek, alacsonyabb áron, húszmillióért. Végül a negyedik cég 147,5 millióért megvette, és eladta pár millióval drágábban Stadler cégének. Természetesen az áfát visszaigényelték, amely így Akasztóra került.
Az említett kozmetikum a legtöbbször olcsó francia parfüm volt, illetve Szíriából hozott műbőr cipő, amelyet halottaknak készítettek, ezért nem is volt túlzottan tartós. Az átfuttatás valójában nem létező cégek között zajlott. A papíron ennyi cégen keresztülmenő áru a valóságban egyenesen Stadler cégéhez került az előbbiekben jelzett alig egymillió forintért. Az akasztói vállalkozó pedig valójában ennél kissé többért adta el Ukrajnába és Romániába. Ezzel egyrészt a pénzénél maradt, másrészt papíron, az adóhatóságnak óriási veszteséget könyvelhetett el, ami csökkentette az évi hivatalos árbevételét és így a társasági adóját is.
Ugyanez volt az indok arra is, hogy Stadler miért vásárolt festményeket. A vállalkozó erről lett igazán híres, hiszen 1993 decemberében vásárolt huszonkét festményt nagyjából egymilliárd forintért.
A műtárgyak vásárlását egy bizonyos Szergej Anatoljevics Vekszler nevű orosz üzletemberen keresztül intézte. A hatóságoknak nem volt biztos tudomásuk arról, ki ez az ember, amire magyarázat lehet, hogy nem is létezett. Ahogy a galéria sem, amelytől vásárolták a festményeket, de az orosz rendőrség akkori működését remekül mutatja, hogy először elismerték, hogy létezik a galéria, később pedig letagadták, amikor kiderült, hogy a magyarokat tényleg érdekli az ügy. Végül egy magyar rendőrnek kellett egy hetet eltöltenie Moszkvában, hogy ellenőrizze a cégeket. Természetesen nem léteztek. A képek után szintén visszaigényelt az áfát.
Stadler működése több dologban is megreformálta a magyar közigazgatást. A hatalmas átfuttatások miatt került be a büntető törvénykönyvbe a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása mint törvényi tényállás.
Bezsenyi szerint az igazságszolgáltatás szocialista időszak kézi vezérlésű újságain és tévéjén szocializálódó dolgozóit meglepetésként érhette, hogy a magánkézbe kerülő lapok Stadlert népi hősként, akár a korrupt politikai és gazdasági vezetőkkel harcoló kisemberként láttatták. Számadó juhászból milliárdos akasztói üzletemberként, aki egyedül megcsinálta a szerencséjét. Az igazságszolgáltatásban azóta szinte evidencia, hogy egy-egy büntetőügyet nem elég a tárgyalóteremben megnyerni, a médiafelületeken is győzni kell.
Kiemelt kép: MTI/Újvári Sándor
