Belföld

Bocsánatot kért a MÁV az „elrabolt” utasoktól

Elismerték, hogy a hangos utastájékoztatás félrevezető volt.

Bocsánatot kért a MÁV amiatt, hogy a félrevezető utastájékoztatás miatt többen is fennmaradtak a vonatokon, egy kőbányai férfinak így például négy órájába telt hazajutni a Nyugatiból, Szolnokon keresztül. Az utazomajom.hu írta meg kedden a történetét, amiből kiderült: csak menet közben tudta meg, hogy megváltoztatták a vonat útvonalát, annyira, hogy a Nyugati után csak Szolnokon állt meg. Egy másik „elrabolt” utas arról számolt be, hogy a lassító vonatból az ablakon át ugrott ki Istvánteleknél, miután csak felszállás után tudhatta meg, hogy Vácig nem fognak megállni.

A portál megkereste a MÁV-ot, amely közölte: a kavarodást az okozta, hogy hétfőn Pestszentlőrinc és Vecsés között egy tehervonat halálra gázolt egy embert, emiatt két járatot kerülő útvonalra tereltek.

A vasúttársaság belső vizsgálata megállapította, hogy bár a jegyvizsgálók mindent megtettek az utasok tájékoztatására, indulás előtt kétszer is végigjárták a vonatot, az állomás hangos utastájékoztatójából félrevezető és pontatlan információk hangzottak el.

A pórul járt utasoktól azt kérik, forduljanak a MÁV-START ügyfélszolgálatához, ahol az esetlegesen felmerülő kompenzációs igényeket egyedileg bírálják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik