Belföld

Meghalt Kállay Géza

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 11. 20. 20:44

2017. november 17-én életének 58. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt Kállay Géza egyetemi tanár, az Angol Irodalom a Középkorban és a Kora Újkorban doktori program vezetője, az Angol-Amerikai Intézet korábbi igazgatója és az Irodalomtudományi Doktori Iskola volt vezetője. Kállay Géza halála pótolhatatlan vesztesége a magyarországi anglisztikának, az Egyetemnek és minden kollégájának, barátjának, tanítványának – írja közleményében az ELTE.

Kállay Géza 1959-ben született Budapesten. 1984-ben szerzett diplomát az ELTE magyar, angol és általános és alkalmazott nyelvészet szakán, majd az ELTE Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén dolgozott tudományos segédmunkatársként. Már ekkor kitűnt szuggesztív előadásaival és nyelvészeti, nyelvfilozófiai kutatásaival.

1986-ban tanársegédként az ELTE Angol Tanszékére került, ahol főként irodalomtörténettel foglalkozott. Tanítványai ezektől a korai évektől kezdve szinte rajongással vették körül, oktatómunkáját egész életén át a felkészültség, szerénység és a diákjai iránti odaadó figyelem jellemezte.

1991–92-ben a Leuveni Katolikus Egyetemen végzett kutatásokat, majd 1994-ben egyetemi adjunktus lett az akkor alakult Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszékén. A doktori fokozatot 1996-ban a Leuveni Katolikus Egyetemen szerezte meg az irodalom és filozófia kapcsolatainak, Shakespeare wittgensteini olvasatának szentelt disszertációjával. 1995-ben Fulbright ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen dolgozott. Szorosabb oktatási és kutatási területe William Shakespeare, az angol reneszánsz drámairodalom és a drámaelmélet volt, de rendkívül széles tájékozottsága és komoly filozófiai tudása az angol-amerikai irodalom és kultúra más területeinek is szakavatott ismerőjévé tették.

Az ELTE-n 1998-ban egyetemi docenssé, majd 2007-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A 2004/2005-ös tanévben Fulbright Ösztöndíjjal a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i kampuszán vendégtanárként irodalmi és filozófiai kurzusokat tartott. Az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatói feladatait 2002–2006 között és 2010-ben, az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetését 2012–2015 között, a Korai Modern Angol Irodalom Doktori Program vezetését 2012-től haláláig a legnagyobb szakmai hozzáértéssel látta el.

Kállay Géza több jelentős monográfia, illetve önálló tanulmánykötet és számos tanulmány szerzőjeként nemzetközi hírű tudós volt, akinek korai és váratlan hirtelenséggel bekövetkezett halála egy ismert, elismert és tekintélyes tudományos pályát tört derékba. Sokoldalú érdeklődése és alkotói tehetsége a műfordítás, a szépirodalom és a színjátszás területére is kiterjedt. Az évek során több kutatási program vezetője is volt. Tanítványaival és meghívott vendégeivel rendszeresen tartott előadásokat, műhelybeszélgetéseket, és doktori hallgatóival együtt csak az elmúlt két évben két nagyszabású tudományos konferenciát szervezett az Angol-Amerikai Intézetben.

Pályaképéhez szervesen kapcsolódik az az inspiráló közeg, amelyet családja jelentett számára. Felesége, Kállay G. Katalin, és három lányuk, Zsuzsanna, Eszter és Mária, nemcsak a nyugalmas légkört biztosították számára, hanem magasrendű szellemi hátteret is, amelyben tehetségét kibontakoztathatta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.