Belföld
Almasi-Istvan(650x433).jpg (almási istván)

Meghalt Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere

24.hu
24.hu

2017. 11. 20. 09:19

Életének 73. évében elhunyt Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester – tájékoztatta az önkormányzat hétfőn az MTI-t.

Almási Istvánt a hódmezővásárhelyi önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – áll a közleményben.

Almási István Eleken született 1944. július 12-én. 1968-ban kapott diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-ének-zene általános iskolai tanár, majd 1979-ben népművelő szakon. 1994-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban könyvtári rendszerszervező képesítést szerzett.

Előbb pedagógusként dolgozott, majd 1975-től a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központban volt népművelő, 1976-tól 1983-ig igazgatóként irányította az intézményt, ezt követően 17 éven át a Németh László Városi Könyvtárat vezette.

Zenészként a Molnár Dixieland Zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland Zenekarnak alapítója és vezetője volt.

A közéletben is aktív szerepet vállalt, 1979-től az Előadóművészek Országos Szövetségének, 1983-tól a Magyar Könyvtárosok Országos Egyesületének tagja, alapítója a Németh László Társaságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt tagja, 2003-tól 2016-ig a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke.

1994-ben választották Hódmezővásárhelyen önkormányzati képviselőnek, 2000-től alpolgármesterként, 2012-től polgármesterként dolgozott a városért.

Munkáját számos díjjal ismerték el, 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Almási Istvánnak.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden délelőtt rendkívüli közgyűlést tart.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.