Belföld
Tatabánya, 2017. október 8.
A fővárost az északnyugati országhatárral összekötő M1-es autópálya kanyarulata a város határában, ahogy az a Kő-hegyi Szelim-barlangból látható.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Aki rossz sztrádamatricát vesz, azt úgy büntetik, mintha lógott volna

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2017. 11. 19. 10:00

Korábban a témában:

Értetlenül áll a Nemzeti Útdíjszolgáltató (NÚSZ) Zrt. eljárása előtt Pest megyei olvasónk: véletlenül személyautós matricát vett nagyobb teljesítményű járművére, de akkora büntetést szabtak ki rá, mintha egyáltalán nem vett volna matricát. Pedig nem lógott, csupán tévesztett, a családban ugyanis van személyautó is, és egyszerűen összekeverte a matricákat.

Nem az 5 ezer forintos matricaár-különbözetet számították fel neki, hanem a nemfizetőkre vonatkozó teljes, 14 875 forintos pótdíjat, amit nem érzett jogosnak.

Kiderült azonban, hogy a díjrendelet szerint helyesen járt el a NÚSZ: ilyenkor az alacsonyabb és egyébként irányadó díjkategóriához rendelt pótdíjak különbözetét, de legalább a legalacsonyabb pótdíjat kell megfizetni. Így ha az autós D2 helyett D1 kategóriába tartozó matricát vett, a legalacsonyabb pótdíjat szabják ki rá. (A két pótdíj egyforma: 14 875 forint.)

Egyébként a nem megfelelő matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül, és pótdíjköteles – ez a weboldalukon található tájékoztatóban is benne van.

Amikor pótdíjat kell kiszabni, csak akkor okos a rendszer

Olvasónk felvetette: miért van, hogy amikor a matricát megvette, nem „szólt” a rendszer, hogy rossz kategóriát vásárol. Ha viszont valamilyen más adatot elütött korábban, akkor jött az sms, hogy nem tudják befogadni az igénylését, javítson. Nem értette, az ügyfél hibáját miért csak akkor ismeri fel a rendszer, amikor már a büntetés következik. Miért nincs beépítve a megelőzés is, ha már okos a rendszer?

A NÚSZ-tól azt a választ kaptuk, hogy a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkársága által vezetett járműnyilvántartásból az útdíjszolgáltató csak ellenőrzési céllal kérhet le adatokat, az értékesítés során nem.

Ezek szerint valóban nem derülhet ki a matricavásárláskor, ha kategóriát tévesztünk. Hanem csak akkor, ha már a pótdíjazás van soron.

A NÚSZ hozzátette: ezért is hívják fel minden vásárló figyelmét, hogy mindig a forgalmi engedélyben rögzített adatok alapján kérjék a megfelelő kategóriára az e-matricát, és ha esetleg bizonytalanok, forduljanak az ügyfélszolgálathoz.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.