Belföld

Folytatódik az ország első azbesztpere

Másodfokon folytatódik kedden Magyarország első azbesztpere a Fővárosi Ítélőtáblán – írta a Népszava keddi számában.

Azbesztper: egyetlen áldozat sem élte meg az ítélethirdetést
A hozzátartozók attól félnek, hogy rajtuk is kitör a halálos betegség.

A Fővárosi Törvényszék júniusi elsőfokú ítéletében ugyan megállapította az okozati összefüggést a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határában található környezetszennyező eternitüzemből kikerülő azbesztszálak belégzése és a felperesek mellhártyadaganata között, a kártérítési kereseteket azonban elutasította. Az indoklás szerint az azbesztrostok legnagyobb valószínűséggel 1976 és 1985 között kerülhettek a betegek szervezetébe, ám a terület akkor hiába volt az államé, a kártérítési keresetet a gyár privatizációja utáni jogutód ETERCEM Kft.-vel szemben kellett volna érvényesíteni.

A cég felszámolása 2005-ben kezdődött, akkor kellett volna a betegeknek jelezniük kártérítési igényüket. A bíróság szerint az ügyben az állam mögöttes felelőssége sem vizsgálható.

Az ügyben nyolc, Lőrincin és Zagyvaszántón élt beteg indított pert 2014-ben, ám azóta mindegyikük elhunyt, ügyüket családtagjaik viszik tovább – írta a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik