Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nemrég benyújtott egy törvénymódosító-javaslatot, ami az örökségvédelmi törvényt szabná át. Újraszabályozná például az állami elővásárlási jogot, a műtárgyforgalmat, az eltűnt műtárgyak körözését, azok külföldre való kivitelét, kölcsönzését és a régészeti feladatellátást. Ez utóbbi esetében az MTI híre szerint a jövőben a megelőző régészeti feltárások mellett a nagyberuházások régészeti feltárását is csak múzeumok végezhetnék, és ebbe csak állami vagy önkormányzati társaságokat vonhatnának be.
Egyedül a bontómunkába lennének bevonhatók a vállalkozások, mivel ott nagyrészt idénymunkásokat alkalmaznak, az ő közalkalmazotti foglalkoztatásuk pedig nem megoldható. Minden a szétvert Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ utódának, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-nek a feladata lesz, így az infrastrukturális nagyberuházások megelőző feltárásának koordinálása, illetve elvégzése is.
Ez szép és jó, végre elbánnak a multikkal, nem?
Sajnos nem feltétlen van így. Év eleji cikkünkben már foglalkoztunk azzal a kormányrendelettel, ami belerúgott a privát cégek Achilles-sarkába. Egészen addig az volt az ököl- meg a jogszabály, hogy magánvállalatok is részt vehettek a nagyberuházások, például autópálya-építések régészeti feltárásaiban, alvállalkozóként. Természetesen amit találtak, az az államé, ahogy minden, ami az anyaföldben van.
A régi-új rendelet azonban helyzetbe hozta az úgynevezett megyei hatókörű múzeumokat: nekik kell elsődlegesen elvégezni a feltárásokat, ha ez nem megy, akkor segítségül hívható a szomszéd megye egyik hasonló múzeuma. Egy nagyobb projekt esetén (anno a Békés megyét a sztrádahálózatba bekötő M44-essel példálóztunk) előfordulhat, hogy ez sem elég, akkor próbálkozhat a Budavári Nkft., és utolsó opcióként az akkreditált régészeti cégek.
Akkreditálni a Miniszterelnökségnél lehetett, az akkreditált cégek csak a geodéziai és térinformatikai feladatok elvégzésébe voltak bevonhatók, a nem akkreditáltak pedig csak a kézi és gépi földmunkákba. Az átszabott örökségvédelmi törvény viszont az akkreditációt is megszüntetné, mert minek az, ha a magáncég szinte semmit sem tehet.
A Budavári Nkft.-nek a továbbiakban nem lesz feladata a megelőző feltárások koordinálása és elvégzése, ehelyett az előzetes régészeti dokumentáció (ERD) elkészítésére szakosodott központi lelőhely-diagnosztikai szervezetté válik. Így nem lesz túlterhelt az állami cég, valamint magasabb színvonalon tud dolgozni. Az akkreditációs rendszert tehát megszüntetik, némi türelmi idővel. A 2015 tavaszán, az akkori törvénymódosítás után kiadott régészeti engedélyek pont 2018-ban járnak le (3 évre adják őket), ezt megvárná a mostani módosítás.
Visszatérnek a 20 évvel ezelőtti állapotok
Az a fonák helyzet állt elő most, hogy az akkreditált cégeket kizárták az egész régészkedésből, míg a nem akkreditáltakat nem, az alap földmunkákat (vagy a műszeres vizsgálatokat) elvégezhetik ők közbeszerzés után – mondta lapunknak Hoffmann József, a Régészeti Magánvállalkozók Országos Szövetségének elnöke.
Az itthon és külföldön is jó pár közbeszerzést elnyerő régészeti cég, a Salisbury Kft. vezetője, Hoffmann azt mondta, az örökségvédelmi törvényt 2001-es hatálybalépése óta már vagy ötvenszer módosították. Több mint két éve bevezették a régészkedő cégek kötelező akkreditációját, erre most kizárják őket. Már a tavaly decemberi kormányrendelet után is csak a geodéziai és a földmunkák maradtak nekik a gyakorlatban.
Szükség lenne egy teljesen új törvényre – mondta Hoffmann, aki szerint nyugaton sok jó kipróbált példa létezik. A mostani módosítás szembemegy minden örökségvédelmi törvénnyel. Ahogy a régész fogalmaz:
a húsz-harminc évvel ezelőtti állapotok visszatértét látja a szakma.
A módosító előtti rendszer úgy nézett ki, hogy a Budavári Nkft. kötött szerződést az építkezéseket levezénylő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel, ami megbízott egy múzeumot az ásatással. Az új rendszer lényege az lesz, hogy a Budavári végzi a próbafeltárást, a régészeti feltárás dandárja pedig a NIF-é lesz. Pontosabban a NIF megkeresi a Magyar Nemzeti Múzeumot, ami kijelöl egy megyei múzeumot a feladatra. Ha ennek nem lesz kapacitása, akkor maga a Nemzeti Múzeum látja majd el a feladatot.
Hoffmann szerint a múzeumot azonban nem erre hozták létre, az intézkedés pedig szembemegy a bürokráciacsökkentéssel. Minderre ugyanis kell majd kapacitást kiépíteni a Nemzeti Múzeum számára, de a 19 megye múzeumait is fel kell szerelni. A magáncégek viszont ellehetetlenülnének, még a magánberuházások feltárásait se végezhetnék el.
A fő gond, hogy Hoffmann szerint általában együttműködő, összeszokott régészeti csapattal vonulnak ki a helyszínre ezek a cégek. Ők végzik a dokumentációt, a térinformatikai digitalizációt, a restaurálást. Ezt nem akkreditált cégek idénymunkásai nem végezhetik, „abszolút dilettáns”, aki szerint egy-két szakfeladatot ki lehet venni a folyamatból. Utána meg megy az egymásra mutogatás.
„Olyan ember írta ezt a javaslatot, aki gyakorlatban régészeti feltárást nem látott” – fakadt ki Hoffmann a Semjén-féle javaslat láttán, amelynek egyébként Lázár János az előadója. Hoffmann szerint úgy viselkednek velük, mintha nem léteznének.
Szerinte nyugaton ez olajozottabban működik: Hollandiában tendereztetik a feltárást, amin múzeum is indulhat, ha lemond az előnyt jelentő állami normatíváról. Angliában nemes egyszerűséggel a beruházó dönti el, ki végezze az ásatást.
Alig van régész
Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke azt mondta megkeresésünkre, hogy a módosító indítvány úgy készült, hogy szakmai szervezeteket nem vontak be, legfeljebb pár múzeumot. A cél az, hogy felfejlesszék a múzeumok kapacitását. A régészek szerint sem volt baj, hogy az ásatások szakmai vezetése a közszférában dolgozó szakemberek kezében maradt.
De közben ugyanez az örökségvédelem drasztikusan leépült az utóbbi években, talán a mostani javaslat épp ezt fordítaná meg. A kérdés csak az, hogy milyen forrásból és kikkel. Ugyanis sok régész pályaelhagyó lett vagy elment az országból. A technikusoknál se mindegy, kit visz a helyszínre az ásatást végző, nem mindegy, hány éve dolgozik feltárásokon az illető. A vége az lesz Lassányi szerint, hogy a jogászok majd kitalálják, hogy lehet mégis bevinni nem állami alkalmazott stábokat, ha nem működik majd az új rendszer.
A Nemzeti Múzeumnak sem elég a létszáma ehhez, a kérdés csak az, megteremtik-e nekik. 500 régész van a régész szövetségben, közülük körülbelül 300-400 az, aki aktívan dolgozik. Így nem egyértelmű, honnan lesz meg a megfelelő létszám a múzeumoknak. Lassányi is egyetért, hogy a végén majd a régészekre fognak mutogatni, így akár a feltárási lehetőségek is szűkülhetnek. Gond még, hogy szinte teljesen megszűnt a kommunikáció a kormány részéről a szakmai szervezetekkel, de ez a sokat módosított örökségvédelmi rendszeren belül mindenhol így van.
Kerestük az örökségvédelmi ügyekben illetékes Miniszterelnökséget is, ha válaszolnak, azt is közöljük majd.
(Kiemelt kép: Pópity Dániel, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze mutatja a feltárt, 11 ember maradványait rejtő késő bronzkori, kora vaskori sírt Hódmezővásárhely-Kopáncs térségében egy homokbánya területén 2017. június 28-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)
