Két éve csípős hidegben látogattunk el Kánya Tamás szabadtéri műtermébe. Akkor csak a legelszántabbak jártak a Római-parton, akik kimondottan kőből épített egyensúlyszobrai miatt dacoltak az időjárással. Most a jó idő ellenére is kihalt a part. Elvétve bukkannak fel kutyasétáltatók, egy biciklis magányosan üldögél a folyó mellett, tőle pár száz méterre az utolsó simításokat végzi legújabb művein Tamás.
Szokatlanul néptelen itt minden. Ilyen gyönyörű időben rengetegen szoktak lenni. Bezárt a Fellini is. Érezhető, hogy közeleg a vég. Tavasszal jöhetnek a gépek.
– fogad elkeseredetten, de ahogy a munkáira terelődik a szó, hangja megtelik élettel.
Csigaházakból, kagylókból és termésekből épített mandalája mellett kis csomagokban a hozzávalók. Azok gyűjtése is nagy élvezet neki.
Ilyen apró toboz sehol máshol nincs, csak a Margitszigeten. Szedtem két szatyorral, mert nekem ez kincs.
Mandalákat az elmúlt egy évben kezdett készíteni. Előtte inkább nagy kövekből alkotott. A gravitációt próbára tevő építményei nem voltak hosszú életűek, de nem bánta. Ez része volt a művészetének. Szabadban, szabadon alkotott és a természetre bízta, meddig áll egy-egy szobra. Hol a víz, hol a szél döntött a sorsukról. Volt ugyan, hogy a nagy népszerűség, az emberi kíváncsiság vetett véget a vízparti kiállításnak, de az is csak azért zavarta, mert sokan nem számoltak azzal, hogy egy ilyen ingatag szobor érintése veszélyes is lehet.
Uszadékfából is rengeteg szobrot készített az elmúlt négy évben. Legújabb büszkesége ET. Gyerekkori filmhőse sem a legjobb formáját mutatta, amikor rátalált. Darabokból rakta össze.
Előbb a testét vittem haza, de még nem tudtam, kiét. Pár nap múlva kiszúrtam a fejét egy bokorban, A pisze orra hiányzott csak. Kerestem egy görbe nyakat,mint a filmben. Aztán pótolnom kellett az egyik kezét, amelyik mutatja, hogy ET, haza!
Művei nagyrészt csak képen vannak meg. Noha rövid életűek, mindegyiket megörökítette. A fotózás a másik nagy szenvedélye. Képeit az alábbi galériában láthatja:
Minden munkájában azt szereti, hogy a természettel együttműködve születik valami izgalmas, hiszen – ahogy fogalmaz – ő csak kicsit továbbgondolja, amit a természet már megformált.
A Facebookon Római parti kőkert címen mutatja be legújabb munkáit.
Tamásnak fontos a változatosság, nem is érti, hogyan tudnak sokan évekig csak egyensúlyszobrokat, vagy csak mandalákat, vagy csak kavicsképeket készíteni. Utóbbival még csak kacérkodik, rengeteg ötlete és külföldi példaképe is van. Például az olasz Stefano Furlani. Noha ő is csak kavicsképeket készít, az ő munkáiért rajong Tamás.
Kirakta kavicsból Sharon Stonet meg Elvist, és Marilyn Monronak még a szoknyája ráncát is úgy megcsinálta, mintha fotó lenne.
A kacsáknak is költözniük kell
Tamás tengerparton tudna igazán kiteljesedni.
Emlékszem, Korzikán például milyen gyönyörű kövek vannak, csak amikor ott voltam sok éve, még nem alkottam. Ha most kimennék egy turistacsoporttal tengerhez, semmit nem látnék a városból, mert a köveknél fetrengenék és dobálnám magam, hogy úristen, de jó.
Kacsák úsznak el mellettünk. Azt mondja, haverok.
Szoktam őket etetni. Egyszer, amikor mandalát csináltam, öten-hatan mellém totyogtak, megnézték mi van a zacskókban. Később már 20-an jöttek.
Hatalmas hajó megy el mellettünk, a kacsák csöppet sem riadnak meg.
Megszokták. A jetskisek is állandóan szórakoznak velük, sokszor a gyerekek is csak dobálják őket. De úgy tűnik, így is boldogok itt. Ha gát lesz, nyilván el kell költözniük az újpesti oldalra, mert itt nem lesz, bokor, fa, ahol fészket rakhatnának, a betonon nem fognak tudni élni.
Tamásnak is fájdalmas arra gondolni, hogy egyszer innen mennie kell.
Nem tudom, mi lesz, ha nem jöhetek le ide többet. Sírni fogok. Nemcsak én, rengetegen. Nem tudom felfogni, nem akarom elhinni. Szerintem sokan vannak így.
Kavicsképeket ugyan otthon is készíthet majd, csak az alapanyagot lesz nehéz begyűjteni, illetve azt nehéz elfogadnia, hogy nem a szabadban lesz a műterme.
Nem akarok a szobában egy tálcán homokozni. Remélem, még sokáig nem is kell. A mostani hírek szerint legkorábban tavasszal kezdődhet a gátépítés. Úgyhogy hó- és jégszobrokat is építhetek még itt télen.
Csak a munkája művészet, ő nem művész
A Facebookon több mint 9 ezer rajongója van, az elmúlt négy évben sok cikk megjelent róla, legutóbb a szentendrei tévé, rádió és a helyi lap is foglalkozott vele, miután gyerekekkel alkotott egy Duna-parti táborban. Képei világszerte keringenek, különösen azután kezdtek terjedni, hogy küldött pár fotót uszadékfa szobrairól a Bored pandának.
Még mindig nem szereti, ha művésznek szólítják, de a munkáit már művészetnek tartja.
Hiába az ismertség, a sok-sok dicséret, megélhetésre nem jó ez a szenvedély.
Nehéz műfaj ez, hiszen nem tudom elvinni a műveimet kiállítani, ezeknek itt van a tárlatuk a szabadban. Ráadásul lassan már itt sem.
Az elmúlt években 5-6 ember megkereste, hogy szívesen menedzselnék őt, végül mindenki eltűnt. Nem bánja igazán, mert bár az lenne a jó, ha meg is élhetne abból, amit szívesen és jól csinál, de fél, hogy ha felfedeznék, az a művészi szabadságába kerülne.
A tűző napról az árnyékba kell vonulnunk. A kőfotelébe invitál.
Körülbelül 5 éve építettem ide és volt, hogy uszadékfából építettem fölé napernyőt is. Sorban álltak akkoriban, hogy fotózkodhassanak itt.
Sok emlék köti ehhez a helyhez, noha nem tudja, merre tovább, nem akar siránkozni, igyekszik kihasználni minden percet, amíg még itt lehet és arra gondolni, mit kapott a Római parttól.
Elértem, amit mindig is akartam, azt csinálom, amit szeretek, kiélhetem az alkotóvágyam. És örülök, hogy sok emberhez el tudtam juttatni a munkámat. Nekem maga az alkotás a boldogság és az, hogy másoknak is kellemes élményt adok.
