Hogy kezdődött a Felház?
Prekopa Donát: Mindhármunk életében volt egy fordulópont, amikor egyik hétről a másikra élő hitre jutottunk, és
Ez annyira megváltoztatta minden porcikánkat, hogy nem tudtuk magunkban tartani, tovább kellett adnunk, elsősorban a saját generációnknak. Amikor az emberben van egy ilyen, akkor nem tud mást csinálni, mint hogy összejön azokkal, akiknek hasonló van a szívükben. Mi hárman és még két ember összegyűltünk egy nappaliban, és elkezdtünk imádkozni, betettünk keresztény zenét, beszélgettünk. Ez volt az első Felház.
Ez mikor volt?
PD: 2015 áprilisának közepén.
Orbán Gáspár: Ez csak egy imatalálkozó volt.
Ember Illés: Az elején nem is neveztük Felháznak.
PD: Akkor még csak nagyon nagy vonalakban tudtuk, hogy mit akarunk. Csak bennünk volt a csillapíthatatlan késztetés, hogy csináljuk. Csináltuk néhány hétig, és egy ponton elhatároztuk, hogy elkezdjük nyilvánosan szervezni, és rendszeres esemény lesz. Szerettünk volna beszélni arról a személyes kapcsolatról, amit mi magunk megtapasztaltunk, és helyet biztosítani arra, hogy emberek Istennel találkozzanak.
OG: Bennem úgy él, hogy amikor összejöttünk imádkozni, már tudtuk, hogy mi lesz. Egy egyenes út volt, csak azt nem tudtuk, milyen keretet adjunk a tartalomnak.
Hogy nézett ki a Felház az elején?
PD: Kibéreltünk egy 30-40 ember befogadására alkalmas pincét. Jött egy nagyon kicsi keresztény zenekar. Ott voltunk hajnalig, imádkoztunk, és figyeltük, hogy Isten merre vezet bennünket. Nagyon szerettük volna, hogy nagy dolgok történjenek.
Hogy ne egy közös vallásgyakorlás legyen, hanem egy hely, ahol emberek életében változás történik, azon keresztül meggyógyulnak, helyreállnak olyan dolgok, amikkel már régóta nem jutnak dűlőre.
Ahhoz képest, hogy egy közös imádkozással indult a történet, mostanra nagyon más lett belőle: egy nagy, professzionális rendezvény, koncerttel. Mondjátok, hogy nem gyülekezet, de mégis vannak gyülekezeti jellegei. Például elkezdtetek prédikálni.
OG: 2015. szeptember 10-én tartottuk az első alkalmat, már ezen is volt olyan, amit prédikációnak neveztél. Ezt mi üzenetnek hívjuk, és ennek a jelentősége valóban megnőtt. Formális dolgok változtak: a Felház nagyobb lett, szervezettebb, lett jogi formája. A tartalom viszont egyáltalán nem változott. Nemcsak arra gondolok, hogy még mindig Jézus Krisztusban hiszünk, hanem arra, hogy már az elején mind a dicsőítésben, mind az üzenetekben, mind a közös imában Jézussal akartunk találkozni, és elmerülni a jelenlétében. Úgy változott meg majdnem minden, hogy közben semmi sem változott. És ez csodálatos, mert ami nem változott, az azért nem változott, mert a legelejétől volt egy látásunk, amit Isten adott. Ez azt jelenti, hogy Isten víziót ad arra, hogy mit hogyan kell tenni, és hogy mi hogyan fog történni.
Ezt hogy kell elképzelni?
OG: Isten beszél az emberekhez. Beszél mindenkihez, és vannak akik hisznek is ebben és hallják.
A szeptember 10-i alkalmat neveztétek először Felháznak?
OG: A korábbi imatalálkozóinkat is Felháznak neveztük. Én csináltam a Facebook-eseményeket, és nagyon büszke voltam arra, hogy zsoltárokból idézett címeket adtam ezeknek, amin a srácok jókat mosolyogtak. Szeptember 10-én volt az első nyilvános alkalom, aminek nagyon nagy jelentősége volt.
PD: A pincét azonnal kinőttük.
Donát azt mondta, mindhármótok életében volt egy fordulópont. Erről mesélnétek?
EI: Konkrétumokat nehéz mondani, mert ez a szív dolga. A fordulópont az Istennel való kapcsolatomban az volt, amikor a hitemből bizonyosság lett. Olyan valósággá vált ez a kapcsolat, amiről érdemes bizonyságot tenni az embereknek.
OG: Amikor abbahagytam a futballt, mert tönkrement a lábam, akkor tudtam, hogy új életet kell kezdenem. Mivel vallásos voltam, úgy gondoltam, hogy ezt Istennel kell tennem.
Ott olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézus Krisztusnak. Ami korábban tradíciókon alapult, az onnantól személyes kapcsolaton, hiten és kegyelmen kezdett állni.
Ez a változás valamilyen ottani gyülekezet hatására történt?
OG: Egy segélyszervezettel dolgoztam Ugandában, az önkéntes társaim ugandaiak, amerikaiak és angolok voltak. Velük találkoztam először, akiken láttam, hogy élő hitük van, ami nekem nem volt, és akartam, hogy nekem is legyen.
PD: Keresztény családban nőttem fel, de egy ponton felismertem, hogy megtanultam a formulákat és liturgiákat, de a hitem a szüleim hitének a gyenge másolata, nem a sajátom.
Nagy hála van bennem azért, amit addig tanultam és hoztam otthonról, de húsbavágóan hiányzott valami. Ebben a kiüresedett állapotban mentem el Afrikába egy konferenciára, és ott találkoztam Isten elsöprő erejű mélységével. Nem akarom, hogy azt higgye valaki, hogy Afrikába kell ahhoz menni, hogy ilyet tapasztaljon. Azért hoztuk létre a Felházat, hogy jöjjenek el az emberek, és találkozzanak ott Istennel, mert ő mindenhol ott van.
EI: Másodéves egyetemistaként egy ponton nagyon súlyos dilemma előtt találtam magam. A szüleim keresztények, kiskorom óta hiszek Istenben, ekkor mégis úgy éreztem, hogy amit olvasok az Igében, az nem valósul meg az életemben. Az volt bennem, hogy „Isten, tudom, hogy vagy. De vagy hazudsz, vagy valamit nagyon rosszul csinálok az életemben.” Ezt a dilemmát Isten elé vittem, és pont ebben az időszakban kezdtem együtt imádkozni Gáspárral és Donáttal. Erre az imámra Istentől választ kaptam, és megmutatta azt a természetfelettiségét, ami az Igében van, bizonyosságokat kaptam tőle, hogy mindez valóság, amiről Jézus tanít. Ez után a felismerés után Jézus Krisztusnak adtam mindenemet, amim volt.
Ezt a nagy változást az életetekben, hogyan fogadták a környezetetekben, családotokban?
OG: Rémülten.
PD: A fejlődésünk különböző fázisaiban máshogy látták ezt. Amikor Jézus beavatkozik egy ember életébe, akkor annak nagyon jó és pozitív hozadéka van. Ennek élvezői, akik körülöttünk vannak. Elkezdtek lepattogni rólam a személyiségem rossz oldalai, amelyek eggyé váltak velem 21 év alatt. Ezt a változást az emberek nem értették, de amikor látták, hogy Jézus elkezdett életeket megváltoztatni nagy számban annak nyomán, amit elindítottunk, akkor nem nagyon volt több kérdés. Az van a Bibliában, hogy a fát gyümölcséről ismered meg. Ha egy fának jó gyümölcse van, akkor az a fa rendben van.
Gáspár, miért mondtad, hogy rémülten?
OG: Mert néha rémisztő, ha Jézus személyes kapcsolatra hívja az embert. Akkor azt kéri, hogy haljon meg önmagának és a világnak. Ahogy ez megtörténik, az ember új életet talál Jézusban.
EI: Ezt az újjászületést az ember környezete sokszor hirtelen és sokkoló dolognak élni meg.
OG: Ez az újjászületés. Ekkor mindenről, ami addig biztonságot jelentett, kiderül, hogy bizonytalan. Sőt nemcsak bizonytalan, hanem elveszik, és új jön a helyére. Egy ilyen radikális változás nemcsak a környezetemnek, hanem nekem is félelmetes volt. Az ember a legnagyobb biztonságba kerül, kívülről mégis bizonytalanságnak tűnik.
Azt mondtátok, a Felházzal hitetleneket akartatok megszólítani. Sikerült?
EI: Az alapvető cél az egyetemisták, a generációnk megszólítása, mert őket ismerjük. Köztük vannak hívők és hitetlenek. A Felházat úgy alakítottuk ki Isten vezetése alapján, hogy ezeket a fiatalokat szólítsa meg elsősorban. Az a tapasztalatunk, hogy úgy
Nem szeretnénk azt, hogy a Felház egy ilyen keresztények összejárnak és örülnek egymásnak jellegű dologgá váljon. Jézusnak is az volt a célja, hogy azoknak hirdesse Isten királyságát, akik nem ismerik. Ez a mi célunk is.
PD: Ez nem zárja ki, hogy azoknak a fiataloknak az életében, akik már korábban jártak gyülekezetbe, ne történne olyan jelentős változás, mint egy hitetlen ember életében. Nagyon a szívemen van az, hogy elérjük azokat a hívő embereket, akik megcsömörlöttek, akik csak egy kulturális vallási csomagot kaptak, és nem személyes kapcsolatot. De nagyon a szívemen van a nem hívők elérése is.
OG: A körcsarnokos alkalmunkon a nem hívők miatt egy dohányzó részt is ki kellett alakítanunk. Nem tudom a százalékokat, de az biztos, hogy keresztények és világi fiatalok is jönnek Felházra. Sok keresztény elhozta a nem keresztény barátait, akik aztán így találták meg Jézust.
Sokan kritizálnak titeket azért, mert teológiai tudás nélkül beszéltek Istenről egy nagy közönséghez.
PD: Jézusnak volt tizenkét tanítványa, belőlük lett az első tizenkét plusz egy apostol. Ők, Pált kivéve, nem végeztek teológiát. Pontosan ugyanazon mentek keresztül, amin mi.
Ezzel nem gondoljuk azt, hogy okosabbak vagyunk a teológiát végzett embereknél. Aki teológiát végzett, annak az a feladata, hogy teológiai típusú kérdésekről tudományos megközelítéssel beszéljen. A mi dolgunk, hogy a saját generációnknak beszéljünk a tapasztalatainkról.
OG: Pontosan azért nem használjuk a prédikáció kifejezést, hogy ne adjon okot félreértésre, de valóban elkezdtük hirdetni az Igét. Viszont folyamatosan felügyelve, és intve egymást figyelünk arra, hogy ne tévedjünk olyan területre, ahová nincs hívásunk. Többször mondtunk olyat egymásnak, hogy „erről szerintem ne beszélj, mert nem a mi dolgunk”.
EI: Mindig mindenkit bátorítunk, hogy a Felházakon történtekkel kapcsolatos teológia kérdéseit lelkészének, pásztorának tegye fel.
OG: A lelkészeink minket is megintenek néha.
Hogy lehet azt eladni, hogy itt van három fiatal fiú, akik azt mondják, hogy hasonló a pozíciójuk, mint az apostoloknak?
OG: Nem mondjuk, hogy apostolok vagyunk.
De Donát azt mondta, hogy ugyanolyan a kapcsolatotok Jézussal, mint a tanítványainak. Hogy van az, hogy három srác lemegy az Akváriumba és bőrdzsekiben prófétál?
OG: Úgy, hogy tanítványok vagyunk. Az apostolság és a tanítványság két külön dolog. Míg az előbbi egy kiemelt hivatal az Egyházban, addig Jézus minden követőjét tanítványnak nevezi és személyesen tanítja.
EI: Mi hisszük, hogy igaz az Újszövetség. Nincsen teológiánk, tapasztalataink vannak és bizonyságaink. Ezekből merítve hirdetjük Jézus Krisztust. Ezek a dolgok adatnak az embernek, mert Isten személyes kapcsolatba akar kerülni velünk, és Jézus Szent Szelleme adatik azoknak az embereknek, akik vágynak erre. Amikor prófétálunk vagy csoda történik, az Jézus Szent Szelleme által történik, aki bennünk él.
PD: Az Újszövetségben Jézus azt mondja: „Itt vannak ezek a csodák, amiket én teszek, menjetek, és tegyétek ugyanezt.” És nem azt mondja, hogy végezzetek el egy teológiai főiskolát, szerezzetek képesítést, ha elég öregek és tapasztaltak vagytok, akkor kérjetek engedélyt ettől és attól, és utána álljatok az emberek elé. Isten ajándéka, hogy emberek tudnak prófétálni Jézus Krisztus által. Az Ige alapján nincs erre kiválasztva különösen senki. Mindenki, aki elfogadja Jézust a személyes megváltójának, az képes rá. Példát mutatunk abban, hogy nagy tömeg előtt merjük próbálgatni az ajándékainkat, és akár bőrdzsekiben is próbálunk prófétálni.
Van egyáltalán szükség papokra, lelkészekre?
PD: Őket Jézus azért rendelte, hogy az egyházat és Jézus családját építsék és tanítsák. Ez nagyon fontos szerep, de más szerep, mint a miénk. A Biblia sokat beszél a megtért hívőkről, mint Krisztus teste, aminek a feje Jézus. Ennek a testnek különböző testrészei vannak, amelyek különböző funkciókat látnak el. Ne hasonlítsuk össze a kezet a lábbal, a vesét a szívvel. Amit ők csinálnak az pótolhatatlan, és mi nem tudjuk ellátni azt a szerepet.
OG: Amikor a Biblia tisztségekről beszél, akkor azt egy felsorolásban teszi. Ott van leírva, hogy apostol, lelkipásztor, tanító, evangélista és próféta. Ezek külön tisztségek, itt viszont Krisztus egész testéről, az egyszerű hívőkről van szó, akik közben lehetnek orvosok, tanárok, jogászok vagy kétkezi munkások. Jézus őket is szeretné tanítvánnyá tenni. Nekik nem kell tanítóknak vagy evangélistáknak lenniük tisztségük szerint, de kell tanítaniuk, evangelizálniuk, és egymást pásztorolni. Kicsiben megvalósul az, amit egyes emberek nagyban, hivatalban csinálnak. Nem is azt mondjuk, hogy próféták vagyunk, hanem, hogy prófétálunk, ez a Bibliában is kettéválik.
Azzal, hogy ti nagy tömeg előtt teszitek ezt, az mégis más szerep, mint egy egyszerű hívőé. Azzal, hogy kiálltatok, kiemelkedtetek. Ezzel nem kerülnek egymással szembe különböző típusú tekintélyek?
OG: Nem, mert mi az Egyházat szolgáljuk.
PD: Nekünk is vannak pásztoraink, mi is tartozunk tekintély alá. Természetesen a Felházakért mi felelünk, ezeknek mi vagyunk a vezetői, de törekszünk arra, hogy elismerjük a lelkészek tekintélyét, mert Istentől kapták.
A Felháznak egy ponton vége lesz, a gyülekezetek viszont, amíg Föld van, felelnek azért, hogy otthonuk legyen a hívőknek. Nekünk, Isten gyermekeinek a legfontosabb érdekünk ezért, hogy a gyülekezetek profitáljanak abból, amit mi csinálunk.
Sokszor mégis konkurenciának tekintenek titeket.
PD: Nem értem, miért érzik úgy, hogy ellopunk embereket, amikor visszaküldjük őket a gyülekezetekbe. A nálunk megtérteknek azt mondjuk, hogy tegyenek erről bizonyságot a gyülekezetükben, mert lehet, hogy ott is többeknek változásra van szükségük.
Azt mondjátok, csodák és gyógyítások történnek Felházakon. Mennyiben segíti a gyülekezetépítő munkát, hogy egy Felházon olyan dolgok is történnek, amelyekre ti is azt mondjátok a színpadról, hogy ezek furcsák?
EI: Amikor Jézus itt volt a Földön, akkor ugyanez volt: furcsállták, ijesztő volt, sokan nem értették, mégis rengetegen elkezdték követni. A Felház mottója, hogy „találkozás Istennel.” Azt szeretnénk, ha az emberek valóban találkoznának Istennel, és Isten annyira hatalmas, hogy a jelenlétében történnek akár ijesztő vagy furcsa dolgok is. Isten csodákat tesz, amik parádésak. És dicsőség az Úrnak, a Felházon ez valóság. Az emberek egy igazi találkozás után tudnak csak dönteni, hogy elfogadják-e Isten kegyelmét, vagy nem. Ha valaki letéved egy korsó sörrel az Akváriumba, akkor örülök, hogy ezzel az erővel és szeretettel tud találkozni, mert akkor tud döntést hozni.
Olyan is van, hogy a prófétálásban hibázunk, olyankor valószínűleg nem hallottuk jól Istent. Nem mondjuk arra, hogy meggyógyult, aki nem gyógyult meg. Nem szeretnénk kamut adni Isten nevében.
Amikor Felházakon jártam, mindig volt gyógyítás. Egy barátom, aki elkísért azt mondta, hogy ez biztos kamu, mert kizárólag láthatatlan dolgokat gyógyítotok. Például azt mondtátok a MOM Sportban, hogy Isten azt mondta, egy térdfájós ember van a közönségben, és ha jelentkezik, imádkoztok a térdéért.
EI: Szeretnénk, hogy tolókocsival jöjjenek el emberek, álljanak föl, és sétáljanak haza, hogy így szerezzenek bizonyságot Istenről. Ilyen dolog még nem történt Felházban, de imádkozunk érte, hogy legyen. Ugyanakkor, ha valakinek a fejfájása, a belső szervi megbetegedése, térdfájdalma, a rossz hallása meggyógyul, ezek is abszolút bizonyságértékűek.
Nagyon sokszor imádkoztam emberekért úgy, hogy nem volt változás, de ők is kaptak egy érintést és szeretetet Istentől. Mások viszont például azt mondták, elmúlt a fejfájásuk, miután ezért imádkoztunk Felházon.
Miért nem történnek nagy csodák?
OG: Történnek.
PD: Én nem akarok bizonyítani senkinek. Jézus akart bizonyítani, de nem kényszerből, hanem mert szerette az embereket.
Mert nem az számít hogy látványos-e vagy hogy sok ember látja-e, hanem hogy Isten szereti a gyermekeit és mindent megtesz értük.
Meggyógyult egy rákos beteg a Felházon?
PD: Igen. Ez nem azért fontos, mert fel tudjuk mutatni, hanem mert annak az embernek az életében ez jelentős változás. Jézusnak azok az emberek fontosak, akiknek az életében ez a változás történik.
EI: Volt olyan, hogy valaki bizonyságot tett arról, hogy dicsőítés közben megjavult a szeme és a szemüvegétől nem látja a szöveget. Amikor levette, teljesen jól látott.
PD: Egyszer egy önkéntesünk rátette egy ember talpára a kezét, amiből ezután eltűnt a tüske. Van olyan, aki meddő volt, azóta babája van.
OG: Úgy hiszem, Jézus mindenkit meg akar gyógyítani, a mi hitünk viszont nem mindig elég arra, hogy ezt a szeretetet valósággá váltsuk. Nagyon szeretnénk, hogy egyszer egy alkalmon, tíz-húsz ember meggyógyuljon rákból, de a lényeg, hogy ezek az emberek találkozzanak Isten szeretetével. Az, hogy nem gyógyul meg mindenki, nem befolyásolja a hitünket. A csodák, a jelek, a gyógyulás mind arra van, hogy Isten szeretete kifejeződjön egy ember életében, és az megváltozhasson.
Amikor elkezdtétek a Felházat, Gáspár te mennyire féltél attól, hogy emiatt támadás érheti a családodat? A miniszterelnök fiaként ez biztos eszedbe jutott.
OG: Nincs mitől félnem, nem is féltem ettől egyáltalán. Fel sem merült bennem, amit most kérdezel.
Akik nem ismerik Jézust, nem ismerhetik azt a szabadságot, amit ő ad. Vannak szabad emberek, vannak jó emberek, vannak erkölcsös emberek, de amíg Istennel nem találkoznak, az élet valódi értelmében nem merülnek el.
Azzal, hogy nagyon máshogy éltek, mint a kortársaitok, lázadtok?
EI: Ez egyfajta lázadás a korszellemmel szemben.
Mert ez kihívások elé állít most is veled szemben, a családom nem hívő tagjaival szemben, az egyetemen a kortársaimmal és a professzoraimmal szemben. És ez fantasztikus, mert Isten folyamatosan igazolja magát és folyton bizonyságot ad magáról.
PD: Olyan elképesztő értékválság van ma, amilyet szerintem még nem pipált ez a világ. Ha valaki radikálisan, kompromisszumok nélkül képvisel valódi értékeket, az nem tud nem különbözni. És ha az én életem megváltozott, micsoda önzőség lenne ezt nem képviselnem? Nem akarunk az emberek agyára menni, de egy beszélgetés során az első kanyarban kiderül, hogy teljesen más értékekre építjük az életünket. Nem nyomjuk ezt le az emberek torkán, nem űzünk ebből sportot, hanem egyszerűen az értékeink mentén éljük az életünket. Amikor a sötétbe beviszel egy fáklyát, nem tud más történni, mint hogy ott világosság lesz.
OG: Jézus követőiként is sok hibát követünk el, ebből szokott jönni, hogy azt mondják, képmutatóak a keresztények. Amire Isten hív az a szentség, ami egy nagyon furcsa szó 2017-ben Budapest belvárosában. Ez a szentség, azt jelenti, hogy Szent Szellemmel való kapcsolatunkban teljesen átformálódunk, ami Isten felé közelít, és az új élet ragyog a sötétségben.
Ahhoz, hogy Istenhez közelítsen valaki, miért van szükség arra, hogy több millió forintos rendezvényeket szervezzetek? Miért nem elég már egy pince?
PD: Ennyire nagy pince nincs. Az árak nagyon gyorsan hasonlóak lennének, ha hangosítást és fényt akarnánk vinni, mondjuk, egy külvárosi hangárba. Ahhoz, hogy elérjük az embereket, hogy jöjjenek az egyetemisták, ismernünk kell a célközönségünket, tudni kell, hogyan könnyíthetnénk meg, hogy idejöjjenek. Alkalmazkodunk az időbeosztásukhoz, olyan helyen kell lennünk, ahonnan az éjszaka közepén is haza tudnak menni, és infrastruktúra is legyen: kivetítőn mutathassuk a dicsőítő dalok szövegeit, legyen fény, legyen hang. Amikor ezeket összerakja valaki, akkor kiderül, hogy azok az opciók jönnek szóba, ahová mi megyünk, és ezek ennyibe kerülnek.
Miért ne lehetne sörözni, aztán lemenni egy helyre találkozni Jézussal? Ez miért fura?
OG: Ha megadja a világ a módját az ünneplésnek, akkor nekünk még inkább meg kell adnunk Istennek a tiszteletet ezeken keresztül. Ha több pénzünk lenne, még inkább törekednénk arra, hogy kellemes környezetet biztosítsunk mind Istennek, mind embernek.
Nem szórjátok a pénzt?
PD: Aki kételkedik abban, hogy egy ilyen hely kibérlése ennyibe kerül, az kérjen árajánlatokat. Minden forinttal felelősen bánunk. Nem költekezünk túl, nem szórjuk, nem adósodunk el.
Túl vagyunk azon, hogy minden szívességeken alapul, hogy a keresztények egymás között mindent ingyen csinálnak. Ha ki kell fizetni másfél millió forintot azért, hogy emberek élete megváltozzon, akkor kifizetjük azt a pénzt. Ha ehhez kérnünk kell, akkor kérni fogunk. Ha ehhez áfás számlákat kell gyűjtenünk és szerződéseket kötnünk, akkor ezt megtesszük. Nem azért, mert megalománok vagyunk és mindenképp gigahelyeket és luxuskörülményeket akarunk teremteni, hanem mert az evangélium terjesztése minden pénzt megér.
Egy logó, egy Instagram, egy baseballsapka vonzóbb, mint egy külvárosi hangár.
EI: Igen, meg hát ebben vagyunk mi is. Könnyebben lehet csatlakozni egy belvárosi izgalmas helyszínhez, logóhoz, Instagramhoz. De a külvárosi hangárban lévő Isten-tiszteletnek is megvan a helye és szépsége, de a Felház egy más jellegű dolog.
Le is hipsteregyházaztak titeket egy cikkben.
EI: Nem azért hordok baseballsapkát a Felházban, mert az vonzóbbá teszi bizonyos embereknek a hitemet, hanem azért, mert az egyetemen is azt hordok, meg amikor elmegyek edzésre, akkor is.
OG: A sapkáidról majd még beszélnünk kéne.
Ahhoz mit szóltok, amikor az kerül elő, hogy a Felházon a többség lány, és igazából csak három jóképű fiúra kíváncsiak?
PD: Nem töltenek ki kérdőívet az ide érkező lányok, hogy miért jöttek, vagy kit néznek szívesebben a színpadon.
PD: Nagy bajban lennénk, ha a mi kinézetünkre, beszédkészségünkre meg a jólöltözöttségünkre lenne szüksége a Felháznak. Azt nagyon hamar megunták volna az emberek, két és fél évig mi nem vagyunk izgalmasak. Aki belép ide, Jézussal találkozik, ez vonz tömegeket. Gáspárostul, LED-falastul, mindenestül. Ez Jézus nélkül kipukkadt volna pár hónap alatt.
OG: Az esztétikai dologra csak azt akarom mondani, hogy van ilyen: aki idejön, meglátja, hogy Isten gyönyörű.
Azt hogy tudjátok kezelni, hogy már nem tíz-húsz, hanem akár ezer ember előtt álltok?
PD: Nekünk nem állt szándékunkban ezt csinálni. Nem volt olyan ambíciónk, hogy keresztény celebek legyünk, meg nagy vallási vezetőkké váljunk.
EI: Nem is váltunk celebekké szerencsére.
PD: Mindhárman tudatosan mentünk előre a pályánkon, amiben jók voltunk, Istennek viszont volt egy jobb terve, amibe bevont bennünket. Itt viszont halvány lila gőzünk sincs, mit kell csinálni, egyetlen esélyünk, ha minden pillanatban Istenre utaljuk magunkat.
OG: Aki meghal magának és a világnak, az onnantól az Atyának él, amibe nem férnek bele ambíciók. Ettől még felnövekedhetnek az emberben ilyen érzések, de ezeket ki kell tisztítani. Nem akarok úgy csinálni, mintha ez nem lenne, de ezek ellen harcolni kell, Istennel közösen.
PD: Ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk, hogy gigaméreteket öltsön a mozgalom és Jézus neve elterjedjen a városban.
Nem azért vágyjuk ezeket, mert mi akkor megcsináltuk a tutit, és később ebből jövedelmünk lehetne, hanem Jézus malmára akarjuk hajtani a vizet.
Azt mondtátok mégis vége lesz a Felháznak.
OG: Időben ez egy véges mozgalom, mert minket arra hívott Isten, hogy addig csináljuk, amíg egyetemisták vagyunk. Lassan közeledünk az egyetem végéhez.
Ezért alakult ki a házi Felház, hogy mindenki, aki erre hívást érez, és betartja az általunk lefektetett szabályokat, tőlünk függetlenül tudjon szervezni hasonló evangelizációt. Vannak is ilyenek Vácon, Szegeden például, mi már nem tudjuk ezeket a méreteket kezelni. Amikor ez túl nagyra nő, akkor kifut, a felhalmozott tapasztalat viszont becsatornázódik az Egyház más részeibe.
EI: A Felház egyben alkalom és egy mozgalom is. A Felház egy-két év múlva már nem lesz. Az is lehet, hogy több , nem tudjuk pontosan. De a mindennapi életében a jelentősége sok embernek megmarad, akik vették ezt a tüzet, ami által megújult a hitük, vagy megtértek.
PD: Vannak tüzek, a Felház egy látványosabb, nagyobb tűz, de nagyon sok másik ég az országban. Ezek a tüzek nőnek, és egy ponton erdőtűzzé kapcsolódnak össze, megállíthatatlanok lesznek. Már nem lehet majd körberakni ezeket kövekkel, és azt mondani, hogy ez a Felház.
