Belföld

Megszállták a hatóságok az állatos kávézót

Egy olyan budapesti kávézóról írt szerdán a hvg.hu, ahol miközben eszünk-iszunk, állatokat is simogathatunk. A történet azért nem ennyire vidám, a cikk szerint kígyóeleségnek szánt egér, patkány és mellette a melegszendvicsre szórt, reszelt sajt és hamburgerbuci ömlesztve található ugyanabban a hűtőben.

De ezen felül a cikk szerint az kávézó tele van csótánnyal, az exZootic Café egyik korábbi dolgozója állítja, kegyetlen, ahogy tartják az állatokat a helyen, a malac megharapja a vendégeket.

Az Index megkereste az ÁNTSZ-t és a Nébihet is, hogy megkérdezzék, engedéllyel működik-e a hely, és ha igen, hogyan lehetséges ez.

A Pest Megyei Kormányhivatal válaszolt végül a lapnak, ahonnan azt a választ kapták, hogy

az ExZOOtic Café nevű kávézó és melegkonyhás vendéglátóegységgel kapcsolatban a hatóság a Hvg.hu-n megjelent információkat közérdekű bejelentésnek tekintette, ezért azonnali vizsgálatot rendeltek el.

Mind az állategészségüggyel, mind az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakemberek a mai napon összevont hatósági helyszíni ellenőrzést tartanak. A vizsgálatok lefolytatása és értékelése után tud az eredményről tájékoztatást nyújtani a szakhatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik