Belföld

Már hárommillió forint adományt kapott a Hospice Alapítvány

Örülnek a társadalmi támogatásnak, de várják a kormány segítségét.

Már hárommillió forint adomány gyűlt össze az után, hogy felmerült: pénzhiány miatt heteken belül bezárhatják az ország egyetlen hospice házát, ahol gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápolnak.

A Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója a Zoomnak elmondta: volt, aki félmillió forintot utalt nekik. Kifejtette, nagyon jólesik nekik a társadalom támogatása, de a kormánytól is várnák a segítséget. Éves költségük 165-170 millió forint, ebből ötvenmillió az állami hozzájárulás, a fennmaradó 115-120 milliót elő tudják teremteni.

Kovács Anita hozzátette, az utóbbi hónapokban mindössze két levélváltásuk volt az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amely jelezte: foglalkoznak az üggyel, de határidőt nem említett. A tárcának egy közleményre futotta, amely elismerte az alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, és hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben 25 millió forint támogatást fizettek ki a szervezetnek.

A Magyar Hospice Alapítványnak december végéig kell előteremteni a hospice ház működéséhez szükséges összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik