Belföld

Fekete-Győr még mindig nem akar beállni Juhász mögé, vitázni se, de egy kávéra bármikor kapható

Napok óta tart Fekete-Győr András és Juhász Péter csörtéje arról, hogy mindketten a budapesti első választókörzetben terveznek elindulni a választásokon. Fekete-Győr helyett először Soproni Tamás mondta el, hogy Fekete-Győrnek szenioritása van a kerületben, majd Juhász Péter tett ki egy olyan képet a Facebookra, amin felszólította Fekete-Győrt, hogy álljon be mögé, majd a Momentum elnöke közölte, hogy nem Juhász, hanem a Fidesz ellen indul.

Fekete-Győr erre egyszer már nemet mondott, de úgy tudjuk, hogy Juhász Péter levélben is megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e mögé beállni. Megkérdeztük a Momentumot, mit válaszolt Fekete-Győr a kérdésre, hogy akkor most végül beáll-e Juhász Péter mögé, vagy leül-e vele vitatkozni. A Momentum szerint ezt:

Nagyon köszönöm, hogy írtál!

 

Én a legnagyobb szívvel ütköztetek álláspontot, ahogy tettem ezt a Momentum nyilvánosság elé lépése óta számos alkalommal kormánypárti és ellenzéki politikusokkal. A választási kampányban számtalan ilyen lehetőség lesz, azonban fél évvel a választások előtt, a többi jelölt ismerete nélkül vitázási (“beszélgetési”) alapot nem látok. A Momentum álláspontja az általad felvetett kérdésben a NOlimpia kampány óta közismert, ahogy Juhász Péteré is.

 

Négy napja vagyok hivatalosan jelölt, bár az indulásom szeptember 18., a korrupcióellenes aláírásgyűjtési akciónk kezdő napja óta ismert. Senkinek sincsenek előjogai, mindenki saját jogon indul, és lesznek rajtunk kívül más jelöltek is a kerületben.

 

Így először a kerület lakóival, vállalkozóival, a fiatal és idős családokkal fogok találkozni, és cselekvő közösségbe szervezni őket.
Hiszek abban, hogy lendületes és kemény mozgalmi munkával, a Momentum helyi szervezeteinek lelkes aktivistáival meg fogjuk nyerni a választókerületet.

 

Amint időszerűvé válik, a kormányoldal és az ellenzék jelöltjeinek pedig meg kell majd mérettetniük magukat, nyilvános vita formájában.

 

Addig is jó munkát kívánok neked, és mindig kapható vagyok egy kávéra/sörre, ahogy eddig is!
András

Fekete-Győrről egyébként már a Privátszférából kiderült, hogy nem iszik kávét.

Juhász Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, hogy ő bármikor hajlandó lenne leülni vitatkozni, és szerinte Fekete-Győr András viselkedése gyerekes. Szerinte most az a fontos, hogy a Fideszt leváltsák. Azt mondja, ha a Momentum komolyan gondolja, hogy a valós teljesítmény számít, és le akarják váltani az eddigi vitakultúrát, akkor ő hajlandó leülni vitatkozni, mert nem evidens, hogy ő legyen a Fidesz elleni közös jelölt.

A műsorban ismét előkerült egy olyan elem, ami utoljára a híres miniszterelnöki castingnál fordult elő 2009-ben, hogy Juhász Péter cáfolta azt, amit 5 perccel korábban Harangozó Tamás elmondott arról, hogy van-e megállapodás a DK és az MSZP között. Harangozó szerint van, Juhásznak azt mondták, le sem ültek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik