Belföld

Fekete-Győr András anyukája megmentett egy tévéműsort

Péterfi Judit korábban az ATV-n csinált egy műsort Magánszféra címmel, ahol az volt a koncepció, hogy a riporter megpróbál betekinteni a politikusok magánéletébe, felmegy a lakásukra, megnézi hogy esznek, mivel közlekednek, satöbbi. Ebben a műsorban majdnem mindenki szerepelt, aki szóba áll még ma újságírókkal Magyarországon. Fideszes politikus tehát nem nagyon. Megnézhettük, hogy gyurmázik a tetovált Vona Gábor, hogy pattintja ki magát a forrónadrágos Dúró Dóra, és hogyan jógázik otthon Juhász Péter. Na, ez a műsor megszűnt.

Elkezdődött viszont egy ehhez nagyon hasonló műsor a Hír TV-nél. Szintén Péterfi Judit csinálja, csak Magánszféra helyett Privátszféra a címe. A koncepció ugyanaz. Az első adás most pénteken ment le, és Péterfi a kor szellemével haladva egy új arccal, a fővárosi ember alultáplált Orbán Viktorával, Fekete-Győr Andrással kezdte az adásokat.

Valószínűleg Fekete-Győrt presszionálni is kellett, hogy elvállalja a szereplést, mert a műsorban ő maga mondja azt a kérdésre, hogy miért vállalta el, hogy

Mert azt mondta, hogy minden más politikus is elvállalta.

Innentől pedig ez demokratikus minimum. Szerepelni a privátszférában olyan lehet ma az ellenzéki oldalon, mint az összefogás, csak ezt a Momentum is hajlandó megcsinálni. Sorolnám a legfontosabb információkat Fekete-Győr Andrásról:

  • Van egy lakása Budapesten.
  • Amiben decens káosz és minimalizmus uralkodik.
  • Az anyukája néha ott lakik, de nem az történik, amire én tippeltem, hogy Fekete-Győr titokban otthon lakik. Rákérdeztem a Momentumnál, és a politikus édesanyja amúgy Spanyolországban él, csak néha látogat haza, és olyankor a pártelnöki rezidenciában tölt pár hetet.
  • Napi 16 órát dolgozik a Momentumon, más munkája épp nincs, ezért feléli a megtakarításait.
  • Onnan lehetnek egy 27 éves budapesti férfinek megtakarításai, hogy előtte Németországban dolgozott.
  • 24 éves koráig nem akart politizálni, aztán igen.
  • Nem költ semmire, mert szórakozásra nincs ideje, egyébként pedig elég puritán.
  • A Momentumban jelenleg három ember keres pénzt. Ő nincs köztük, ingyen dolgozik, ahogy a többiek is.
  • Gyalog jár, mint az állatok, kivéve, ha biciklizik.
  • Tényleg elég nehezen viseli, ha nagyon figyelnek rá, ez a műsorból is kiderül.
  • Az anyukája nagyon kedves.
  • És nagyon idegesíti, ha koncsitázzák a fiát.
  • Nem meleg, amire Péterfi azért kérdezett rá, mert kint volt a Pride-on és vékony. Nem is értem.

A műsor egyébként meglepően érdekes lett ahhoz képest, hogy egy politikus szerepel benne. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy a riporter folyamatosan teljesen felkészületlen kérdéseket tesz fel neki. Egyszer például felszólítja, hogy végre most már mondja meg, mi ő, mert eddig nem volt hajlandó soha. Miközben Fekete-Győr, ha valamit, akkor azt tényleg állandóan emlegeti, hogy ő konzervatív és korábban Fidesz-szavazó volt, hiszen ennek politikai értéke is van.

Elhangzik még a műsorban az a kérdés is –  amikor Fekete-Győr azt mondja, hogy őt tanította Polt Péter legfőbb ügyész – hogy

És nem kérdezte meg tőle, hogy hahó, mizu?

Amire Fekete-Győr hideg fejjel és mély önuralommal azt válaszolja, hogy

Nem.

Annak sem láttam feltétlenül értelmét, hogy Péterfi folyamatosan azt kérdezgeti Fekete-Győrtől, hogy mi a garancia arra, hogy ők majd nem fognak kormányon lopni, meg hogy ígérje meg, hogy ő leváltható lesz. Ugyan miért kéne ezt a Momentum elnökétől megkérdezni, meg milyen értelmes dolgot lehet erre mondani. A rendszerváltás csillogó szemű Orbán Viktora se mondta volna azt, hogy a haverját fogja kinevezni legfőbb ügyésznek, a szobatársa meg szétlopja majd az országot, a Momentum pedig egyelőre a parlamenti küszöbtől is távol van, nemhogy a korrupció lehetőségétől.

A végig nem hallgatott mondatok és a keresztkérdések egyébként segítenek a műsornak, bár teljesen nem biztos, hogy a riporter szándékai szerint.

Fekete-Győrt látványosan kizökkentik néha Péterfi kérdései, és nem is teljesen érti, hogy mi történik azzal a kamerával, amit Péterfi folyamatosan a kezében fog.  Fekete-Győr jobban jön ki ebből a műsorból, mint a műsor maga, mert Péterfi segít szimpatikusabbá tenni a fiatalságához képest gyakran túl merev politikust. De ami az egészet megmenti, az Fekete-Győr anyukája, akivel egy kicsit mindenki azonosulni tud.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik