Belföld

700 milliót kaptak a romák felzárkóztatásra, de gyúróterem lett belőle a kéziseknek

Seszták Miklós fejlesztési miniszter városa 700 millió forintos uniós támogatást kapott egy nemzetiségi roma oktatási és módszertani központ létrehozására. A pénzből viszont a helyi kézilabda csapatoknak építettek edzőtermet, illetve – a helyiek elmondása szerint – felújították a művelődési házat – derül ki a Hír Tv Célpont című műsorából.

A kisvárdai edzőtermen ugyan ott van a tábla, hogy az a romák integrációját szolgáló intézmény, de a Hír TV szerint valójában oda cigány be sem teheti a lábát. A tévé szerint a csapat vezetőedzője még a Célpont roma riporterét is kidobta onnan. A riporter kérdésére, hogy mégis milyen alapon szólítja fel őt távozásra, az edzőnek elég nyomós érve volt:

Egy jó nagy darab ember vagyok.

A Célpont megkereste a körzet országgyűlési képviselőit is. Mind az mszp-s, mind a jobbikos honatya elismerte, hogy tudott a dologról, de nem mertek Seszták miniszterrel újat húzni, ezért inkább hallgattak. A műsor szerint azért is lapítottak mert úgy látják, körzetükben a többség helyesli, hogy a romák felzárkóztatására adott pénzt nem a romákra költötték, és ha ők ezt megbolygatják, szavazókat fognak veszíteni a közelgő választáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik