Illetve kérdezhetnek, csak minek. A 444 összeszedte, milyen válaszokat adott a kormány mostanában a parlamentben neki feltett kérdésekre. Ikotity István több kérdést is feltett, ezek közül egyikre sem válaszoltak, helyette ezt írták:
Egyébiránt döbbenetesnek tartom, hogy pártjuk Ron Werbert, egy olyan embert szerződtet kommunikációs tanácsadónak, aki a szocialisták megrendelésére kidolgozta a választók becsapásán alapuló, visszataszító 2002-es gyűlöletkampányt. A 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás során azzal sokkolta a választópolgárokat, hogy 23 millió román ember özönli el hazánkat. Önök egy olyan embertől kérnek tanácsot, aki magyar embert uszított a magyar ellen. Egyértelművé vált, hogy a hatalom megszerzésének érdekében feladják korábbi elveiket is. Már nem zavarja Önöket a szocialisták elvtelen, egykori partnerével történő együttműködés. Összenő, ami összetartozik.
Hadházy Ákosnak pedig ezt:
Ezenfelül, mint már korábban is jeleztem, megdöbbentőnek találom, hogy Magyarország történelmének legsúlyosabb korrupciós ügyét, az MSZP-SZDSZ kormányzáshoz köthető a 4-es metró OLAF-jelentés eredményeit soha nem vizsgálta kamuinfóin. Ön nem feltárja, hanem fedezi a legnagyobb korrupciós ügyet.
A független Kész Zoltánt leceglédyzték:
Ezenfelül, mint már korábban is jeleztem, megdöbbentőnek találom, hogy Magyarország történelmének legsúlyosabb korrupciós ügyét, az MSZP-SZDSZ kormányzáshoz köthető a 4-es metró OLAF-jelentés eredményeit soha nem vizsgálta kamuinfóin. Ön nem feltárja, hanem fedezi a legnagyobb korrupciós ügyet.
További remek válaszok a cikkben.