Belföld

Elutasították a feljelentést az azeri pénzmosás ügyében

A Jobbik értékelése szerint a hatóságok az azeri korrupciógyanús pénzekkel kapcsolatos ügy elkenésére játszanak. Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról, milyen válaszokat kapott az ügyben tett feljelentésére.

Felidézte, hogy egy nemzetközi újságíró szervezet szerint 2012 és 2014 között 2,9 milliárd dollárt utalhatott át Azerbajdzsán feltehetőleg korrupciós célra különböző országoknak, s ebből 7,6 millió dollár 3 magyarországi cég bankszámlájára érkezett. Hozzátette: az utalások az azeri baltás gyilkos kiadatása után történtek.

A jobbikos politikus elmondta, hogy a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség gyanújával tett feljelentést a Fővárosi Főügyészség elévülés miatt elutasította, a pénzmosás ügyében pedig feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

A hivatali vesztegetés, illetve annak elfogadása miatt tett feljelentést pedig azzal az indokkal utasították el, hogy az tényállítást nem tartalmaz – ismertette Staudt Gábor, aki azt is elmondta: noha az utalások célja és felhasználása ismeretlen, a hatóságok ezt nem értékelték úgy, hogy a banki átutalás ténye bűncselekményt megalapozó körülmény lenne.

A rendőrségnek és az ügyészségnek lett volna mit kinyomozni, ellenőrizniük kellett volna a konkrét számlákat – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik