Belföld

Használt eszközökért kuncsorog az állami pénzen termékenyített kórház

A kormányzati akarat jóvoltából októbertől olyan állami kórháznak is juthat költségvetési pénz lombikprogram támogatása címszóval, ahonnan éppen kiköltözik az eddig ott működő lombikklinika.

A jól felszerelt, országos hálózat részeként működő magánintézmény azért számolta fel a kirendeltségét, mert a korábbi ígéretekkel ellentétben nem kapott támogatást a működéséhez.

Az állami támogatás most sem a magánintézményeknek szól. A kormányzat az elmúlt hónapokban váratlanul az állami szektor preferálása mellett döntött, és egy Veres András püspök, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes véleménynyilvánításaival indított furcsa kampány után 6 milliárd forintos támogatást helyezett kilátásba a kórházaknak lombikprogram-fejlesztésre.

Nem sokkal később a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) is hasonló lépést tett. A döntést nem hozták nyilvánosságra, de az egészségügyi kasszából októbertől további 2 milliárd forintos támogatásban részesítettek négy állami kórházat, hogy ott fejlesszék a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó részleget.

Ebből az alapból kapott részesedést kaposvári Kaposi Mór Kórház is, ahol éppen megszűnt a lombikprogram, mert kiköltözött a Kaáli Intézet helyi egysége.

A 24.hu információi szerint az orvosi kapacitással és eszközparkkal sem rendelkező kórház nevében egy egészségügyi cég, a Vatner Kft. levélben keresett meg több magánintézetet, hogy átvenné használt eszközeiket.

A Kaáli Intézet elhagyja telephelyét és viszi magával műszereit is. A Kaposi Mór Oktatókórház feladata, hogy ugyanolyan műszereket szerezzen be magának, melyeket a Kaáli Intézet használt. Ha esetleg van olyan használt eszköz, melyet szeretnének értékesíteni, kérem, jelezze.

A cég, amely a nyáron a bútorszállítással a budapesti vizes világbajnokságon is csinált egy félmilliárdos üzletet, megküldte azoknak a laboreszközöknek a listáját is, amelyekre igényt tartanának.

Kiemelt kép: Xinhua/Tang Yi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik