Belföld
Budapest, 2017. június 6.
A MÁV Start Zrt. egyik Stadler Flirt típusú modern vasúti szerelvénye Gyõr-Tatabánya felõl megérkezik a fõváros Déli-pályaudvarára (j). A másik hasonló típusú szerelvény pedig "zónázó" vonatfajtaként elindult Székesfehérvárra (b).
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Egymással szemben haladó vonatok miatt emeltek vádat

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2017. 10. 31. 09:55

Mindössze 400 méterrel sikerült elkerülni a tragédiát Csengelénél.

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a mozdonyvezetővel és forgalomirányítóval szemben, akiknek a mulasztása miatt 2017 januárjában Csengelénél két személyszállító vonat azonos vágányon egymással szemben haladt; végül a két szerelvény egymástól mintegy négyszáz méterre állt meg – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t. Serfőző Katalin közölte, a két terheltet a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolják.

A vádirat szerint a mozdonyvezető 2017. január 26-án reggel a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonatot vezette. A szerelvény Kiskunfélegyházát elhagyta, majd a csengelei állomáson is áthaladt, amikor az egyvágányú pályán – a jelzőberendezés figyelmeztetése alapján – meg kellett volna állnia. A mozdonyvezető későn vette észre a tiltó jelzést, mivel a szegedi irányítóval a mozdony műszaki állapotáról beszélt telefonon. A vádlottat a mozdony figyelmeztető hangjelzése riasztotta, ekkor vészfékezni kezdett, de az óránkénti 99 kilométeres sebességgel haladó vonat a jelzés előtt már nem tudott megállni, azon mintegy 250 méterrel túlfutott.

A forgalomirányító a vágányon szemben haladó, Kistelek felől érkező személyvonatnak anélkül szabad jelzést adott, hogy meggyőződött volna arról, hogy az IC megállt-e. A személyvonat számára a kijelző jelezte, hogy meg kell állnia, ezért annak vezetője telefonon felvette a kapcsolatot az irányítóval, aki tájékoztatta, hogy a másik vonat túlfutott a megállási ponton. A személyvonat vezetőjének normál fékezés mellett sikerült szerelvényével az IC-től négyszáz méterre megállnia.

Az ügyészség a vádlottakra pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Kiemelt képünk illusztráció; forrás: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.