Belföld

A szexuális partnerek időrendi sorrendjét is megkérdezték a szcientológusok

A szcientológia egyház kíváncsi volt a leendő tagok hírszerző családtagjaira is.

Sorolja fel az összes szexuális partnerét időrendi sorrendben, keresztnévvel, vezetéknévvel, foglalkozással!

Ez volt az egyik olyan kérdés, amelyet a Szcientológia Egyház feltett a leendő tagjainak. Erről a parlament igazságügyi bizottságának ülésén beszélt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a 2016-ban indult és nemrég lezárult vizsgálattal kapcsolatban Péterfalvi elmondta, hogy 2200-2300 olyan dosszié van, amelyben „az igazán súlyos visszaélések” találhatók. A leendő tagoknak a szexuális életük mellett nyilatkozniuk kellett a rokonokról, és az ismerősökről is, főleg akkor, ha azok a hírszerzésben vagy egy katonai szervezetben dolgoztak. Azt még az adatvédelmi hatóság sem tudja, hogy hány olyan személynek vannak meg az adatai a szcientológusoknál, akiknek nincs is kapcsolata velük.

Amint arról beszámoltunk, a NAIH összesen 40 millió forint bírságot rótt ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és a Szcientológia Egyház Központi Szervezetre tiltott adatkezelés miatt. A hatóság még tavaly decemberben közölte, hogy állampolgári bejelentések alapján vizsgálatot indít, hogy megállapítsa, a vallási egyesület adatkezelése összhangban van-e a magyar adatvédelmi szabályozással.

Az akkori közleményben az állt: az egyik panaszos élete nehéz időszakában kapott segítséget a szcientológusoktól, akikkel olyan személyes információkat osztott meg, amiket csak legközelebbi barátai ismertek. Évekkel később úgy döntött, kilép a szervezetből, és kérte a vele kapcsolatos dokumentumok kiadását. Azon túl, hogy a kérését nem teljesítették, attól is tartott, hogy ha szakít a szervezettel, felhasználhatják ellene az írásban rögzített, érzékeny információkat. A kérelem elutasítására és kiszolgáltatottságára tekintettel végül nem mert kilépni.

A NAIH akkor leszögezte: a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok szerint, ha az érintett ezt kéri, az adatkezelőnek betekintést kell nyújtania a róla készült iratokba, feljegyzésekbe. Ha az érintett a felvett adatok törlését kéri, főszabály szerint ezt sem lehet elutasítani.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik