Belföld

Megint olyan eltűnteket keresnek a tejesdobozokon, akik nem tűntek el

24.hu
24.hu

2017. 10. 27. 16:02

Korábban már megírtuk, hogy Kárász Róberték olyan fiatalokat is eltűntként keresnek a tejesdobozaikon, akik igazából soha nem tűntek el. A Magyar Narancs írt arról, hogy egy Márk nevű fiúval együtt nézték a dobozon a saját képét, amely szerint 2015-ben eltűnt. Márk azt mondta, 12 órára valóban eltűnt, de nem többre, és azóta értelemszerűen meglett. A rendőrök találták meg, így sokáig nem is lehetett fent a Police.hu-n.

Az Alföldi Tej Kft. tejesdobozain most viszont újra egy olyan fiatal képe tűnt fel, aki saját maga jelezte, hogy nem tűnt el. Márk a Magyar Narancs szerint a nyár elején került fel az eltűntek listájára, de ma már nincs ott.

A lap kérdéseire az Alföldi Tej nem válaszolt, a kampányt szervező cég – Kárász Róbert cége – pedig azt mondta, ők ilyen grafikát nem adtak le.

Budapest, 2011. május 19.
Egy dolgozó pakol eltûnt gyerekek fotóival ellátott tejesdobozokat egy élelmiszer-áruházban. Négyszázezer tejesdobozon és tízezer egyéb termék csomagolásán jelenik meg négy évek óta eltûnt magyar fiatal képe. Az egyedülálló akcióban, amely az 1000 Lámpás Éjszakája elnevezésû kampány része, december 31-ig lesznek láthatóak a négy fiatal, Till Tamás, Strehó Gergõ, Ackermann Dávid és Gödöllei Dominika képei és adatai. Az eltûnt gyerekeket családtagjaik évek óta hiába várják haza. Az akcióhoz az Alföldi Tej Kft, a Crystal International Kft, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság és az Országos Rendõr-fõkapitányság mellett számos civil szervezet is csatlakozott.
MTI Fotó: Kallos Bea
Olyanokat is keresnek a tejesdobozokon, akik nem is tűntek el
Kárász cége jelentős állami pénzt kap, eddig legalább 25 milliót.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.