Belföld

Konkrét segítséget kapnak a művészek, akiket szexuálisan zaklattak

Jogászokkal, pszichológusokkal, orvosokkal kötik őket össze, a felmerülő költségeket is fizetik az előadóművészi érdekvédő szervezetek.

Azonnali és konkrét segítséget nyújt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége azoknak, akik előadóművészi területen dolgoznak, és munkájukkal összefüggésben szexuális zaklatást szenvedtek el – írja a 444.

Dr. Békés Gergely, az EJI jogtanácsosa a portálnak elmondta: készen állnak a hívások fogadására, bármely érintett megkeresheti őket. Az áldozatok szigorú titoktartás által kötött jogászokkal beszélhetik meg, milyen segítségre van szükségük.

A jogtanácsos azt mondta, ők maguk nem ítélhetik meg az egyes eseteket, de igyekeznek a lehető legjobban testreszabott segítséget megtalálni. Aki úgy érzi, hogy zaklatták, jogászokkal, pszichológusokkal, orvosokkal kötik össze, sőt, a felmerülő költségeket is fedezik.

A segítség nem csak a közelmúltban történt eseteknél érhető el, bárki hívhatja őket, függetlenül attól, hogy mikor zaklatták, a +36 1 479 5164-es telefonszámon.

A magyar színházi életben megtörtént szexuális zaklatásos esetekre azután derült fény, hogy Sárosdi Lilla színésznő a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy Marton László, a Vígszínház főrendezője zaklatta.

Sárosdi Lilla: Nagyon szívesen beszélnék Marton Lászlóval
„Erősnek érzem magam, mert igazam van” – mondja a Marton Lászlót szexuális zaklatással vádoló színésznő, aki per esetén akkor is odamenne a bíróságra, ha senki nem állna mögötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik